F1: Bárkiből lehet Sauber-pilóta jövőre

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.07.04. 15.05

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint teljesen nyitott, hogy kiket igazol le az istálló a következő szezonra.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint teljesen nyitott, hogy kiket igazol le az istálló a következő szezonra. A szópárbaj már elkezdődött a csapat tartalékosai között, az orosz Szergej Szirotkin múlt héten azt mondta, a pilótanő Simona de Silvestro leigazolása nem több “egyszerű marketingtrükknél” a csapat részéről, és emiatt nem lehet reális alternatíva a következő idényre.


Kaltenborn szerint a Sauber továbbra is számol Szirotkin bevetésével, de további opciókat is számításba vesz a csapat. “Van néhány lehetőségünk, majd meglátjuk, mikor jön el a döntés ideje. Egyelőre nem aktuális” – mondta Kaltenborn. “Mindig mondtuk, hogy a cél az, legalább az egyik pilótánk azok közül kerüljön ki, akik jelenleg is velünk vannak. Ez főleg Szergej lehet, akivel már egy ideje dolgozunk az F1-es bemutatkozáson.”

“A jelenlegi feladataira kell koncentrálnia. Moszkvában versenyt nyert, szóval a fejlődése jól halad, de nincs okunk a kapkodásra. Ami Mariát illeti, vele Valenciában teszteltünk, 1200 kilométert ment, és remek munkát végzett.”

Giedo van der Garde szintén reménykedik egy sauberes szerződésben, vagyis Esteban Gutierrez és Adrian Sutil sem veheti biztosra, hogy jövőre lesz helye az F1-ben.

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.