F1: Hozza a formáját az angol időjárás

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.03. 16.35

A hétvégi Brit Nagydíjon angolos nyár fogadja a Forma-1-eseket, felhős, időnként esős idő lesz Silverstone-ban.

Pénteken a szabadedzésekkel megkezdődik a Brit nagydíj Silverstone-ban. A Forma-1 bölcsőjének számító pályán rendre esik a versenyhétvégéken, és úgy tűnik, idén sem lesz másként.
Az előrejelzések szerint holnap még csak felhősödésre kell számítani nap közben, a csúcshőmérséklet 21 fok lesz, de kora este elered, és szombat reggelig végig eshet. Az utolsó edzés és a szombat délutáni időmérő időszakában bármikor várhatók záporok, a hőmérséklet pedig a 20 fokot sem éri majd el, 17-18 fokon tetőzhet. Vasárnapra is felhős, azonban száraz időt valószínűsítenek, szintén 17-18 fokos hőmérséklettel.
A hűvös idő biztosan feladja majd a leckét a pilótáknak és csapatoknak, ugyanis a Pirelli a gyors, komoly kanyarterheléseket jelentő silverstone-i aszfaltcsíkra a két legkeményebb keverékét, a keményet (narancs) és a közepest (fehér) szállítja – a felmelegítésük kínkeserves lehet.
Az FIA a tavaly bevezetett gyakorlatnak megfelelően két – különálló – DRS-zónát jelöl ki a versenyre: az első az Arena és a Brooklands közötti Wellington egyenesen, míg a második a régi célegyenesen fekszik.
A pilótasteward a brit legenda, az 1992-es világbajnok Nigel Mansell lesz.
F1: Hozza a formáját az angol időjárás 1

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.