F1: Bukott pilótából lett csapatfőnök

Megtörtént a hatalomátvétel a Caterhamnél

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.07.02. 16.30

Hivatalos: a Caterham-csapatot eladták, a sereghajtó főnöke az egykori Spyker-pilóta, Christijan Albers lett. Colin Kolles a háttérből segít.

Az elmúlt napok spekulációi 100 százalékosan beigazolódtak, miután a Caterham szerda délután közleményt adott ki.


Az angol kiscsapatnál bejelentették, hogy az alapító-főnök Tony Fernandes és üzlettársai eladták a Caterham F1-et, a vásárló egy svájci és közel-keleti befektetői csoport, amelyet motorsport-szakértőként az egykori Jordan/Midland/Spyker/Force India- és HRT-főnök, Colin Kolles segít.
A csapat Leafieldben marad, a napi szintű irányítást, a csapatfőnöki posztot a Spyker egykori pilótája, a holland Christijan Albers veszi át. 
“Tisztában vagyunk vele, milyen hatalmas kihívás vár ránk, hiszen a mezőny végén küzdünk. A cél a 10. hely megszerzése idén. Elkötelezettek vagyunk a jövő iránt, biztosítjuk a csapat számára a fejlődéshez és a célok eléréséhez szükséges erőforrásokat” – mondta a 35 éves exversenyző.
Albers 2005-ben a Minardinál mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2006-ban a Jordanből Midlanddé, majd a következő évre Spykerré alakult csapatnál versenyzett. 
A karrierje dicstelenül ért véget: az idény elején már verte újonc csapattársa, Adrian Sutil, majd a gyenge eredményeket a Francia Nagydíjon elkövetett bakikkal tetőzte be: a tankolás után a töltőcsövet kiszakítva hagyta el a bokszutcát. A Spyker egy fordulóval később ejtette, amikor a szponzori pénze is elfogyott.

Kommentek

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.