F1: Pereznek felelősséget kell vállalnia

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.06.26. 16.40

A korábbi balhés múltat sikeresen levetkőző Romain Grosjean szerint a Force Indiá-s Sergio Pereznek is meg kell tanulnia beismerni a hibát, csak akkor javulhat.

Sergio Perez tavaly a McLarennél jó néhányszor feleslegesen belemenős csatákat vívott csapattársával, Jenson Buttonnal, idén pedig az év eddigi legnagyobb balesetének volt részese a Kanadai Nagydíjon. Bár a versenybírók őt találták hibásnak, a mexikói pilóta végig ragaszkodott az ártatlanságához. Felipe Massa szerint Perez hozzáállása rossz, “veszélyes” versenyző, és ha így folytatja, lassan ő lesz az új Romain Grosjean. 


A brazil veterán a francia Lotus-pilóta 2012-es idényére utalt ezzel, amikor az F1-be visszatért versenyző hétvégéről hétvégére ütközött, összetörte az autót. Grosjean 2013-ban sikeresen levetkőzte ezt, az Autosportnak nyilatkozva arról beszélt, hogy Pereznek csak akkor sikerülhet ugyanez, ha képes lesz beismerni a hibáit.
“Ha fejlődni akar az ember, akkor el kell ismernie, amikor hibázik. Egy rossz versenynap után meg kell gondolni, hogy mit lehetett volna jobban csinálni, fejben kell átállítani magunkat. A hiba elismerése nem rendíti meg a bizalmat, nem akadályozza a közös munkát. A kritikákon keresztül lehet előrébb jutni.” 
Grosjean, akit a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál okozott baleset miatt egy futamra el is tiltottak, sportpszichológus segítségével, kitartó munkával változtatott az attitűdjén.


“Ami engem illet, időnként rossz döntéseket hoztam. Vékony a határ a helyes és a rossz között, ezen kellett dolgozni a pszichológusommal közösen, és még most is dolgozunk rajta. Meg kellett találnom a helyes célokat. Egy időben csakis a futamgyőzelem érdekel, a rajttól a leintésig csak a győzelem járt a fejemben. Nem a valódi lehetőségekre koncentráltam.”
“Egyértelműen nem volt valami fényes korszak az F1-es karrieremben. Erősnek kellett lennem, hogy kibírjam, amikor az egész mezőny engem támadott.”
Grosjeannak egyébként nincs nagy baja Perezzel: “Mindenkinek megvan a maga véleménye a Perez-Massa esetről. Nekem eddig nem volt komoly gondom Sergióval. Szerintem a mezőnyből senki nem veszélyes.”

Kommentek

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.