A Forma-1-ben a biztonsági autós szakaszok alatt a versenyzők mérsékelt tempóban a safety car mögött köröznek, majd miután a veszély elhárult, a körhátárnyban lévő autók pedig besorolnak a mezőny végére, repülőrajttal folytatódik a verseny.
A csapatok, a gyártók, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a szervező FOM képviselőiből álló Forma-1-es Bizottság a múlt héten új ötlettel állt elő: a show javítása érdekében a a biztonsági autó beküldése után az autók az aktuális sorrendnek megfelelően a rajtrácsra sorakoznának fel, és a safety car behívását követően újra hagyományos állórajttal folytatódna a futam.


A nézők, a szakértők és a pilóták egy része sem fogadta kitörő örömmel az ötletet, a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, Jenson Button szerint veszélyes is lehet a dolog:
“Az állórajtos újraindulás nagyszerű ötlet a nézők szempontjából, show-t jelent, hiszen a rajt mindig nagyon izgalmas része a versenynek. Viszont az a bökkenő, hogy a rajtnál új gumikat használunk, így viszont lehet, hogy öt-hat kör van már csak az etapból, amikor jön az újrarajtolás, gyakorlatilag simára kopott abroncsokkal, amiken az életben tartásához már padlógázas körök kellenek. Így viszont nagyon nehéz lenne elrajtolni, nagyon nehéz lenne irányban tartani az autókat, tömegbaleset is lehet” – magyarázta a 2009-es bajnok.
“A tévé szempontjából jó dolog, elhiszem, de akkor hozzanak szabályt a gumikat illetően is, mondjuk legyen kötelező a kerékcsere vagy ilyesmi. Bizonyos értelemben tetszik az ötlet, de a használt, hideg gumik mindenkit nagyon nehéz helyzetbe hoznának.”


A bajnoki éllovas Nico Rosberg szerint “nagyon extrém” az állórajtos ötlet.
“Tudom, hogy a rajt a legizgalmasabb dolog a nézők számára, de nagyon remélem, hogy ezt nem valósítják meg. Ezzel már túl messzire mennénk. Hogy miért? Én a tiszta versenyt szeretem, ahogy az jó volt az elmúlt 50 évben. Én nagyon nem szeretnék ilyen léptékű változást, azt, hogy megint rajtolni kelljen. Ez nagyon furcsa. Az én véleményem az, hogy maradjanak a dolgok, ahogy voltak.”
A szabálymódosítás már ezen a héten véglegesítheti a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.