F1: Vettelnek már nyilatkozni sincs kedve

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.06.22. 16.25

Sebastian Vettel pechszériája a Red Bull hazai pályáján is folytatódott, a világbajnok autójában már a második körben elment a hajtás.

Sebastian Vettel pechszériája a Red Bull hazai pályáján is folytatódott, a világbajnok autójában már a második körben elment a hajtás. Egy kör hátrányban ugyan magához tért az autó, a Red Bull egy ideig várt is egy biztonsági autós periódusra, de végül a kiállás mellett döntött a csapat.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Őszintén szólva, nincs sok kedvem beszélni” – mondta a kamerák előtt a rendkívül csalódott Vettel, akit egyébként nem büntettek az Esteban Gutierrezzel történt koccanása miatt. “A lágy gumikkal indultunk, kíváncsiak voltunk, meddig jutunk velük. De a stratégia elég gyorsan összeomlott.”

“Úgy érzem, az első két kör egész jól sikerült, aztán hirtelen elszállt az erő az autóból. Nem tudom, mi volt a probléma, de az nyilvánvaló, hogy végül magától megoldódott. Sok értelme nem volt egy kör hátránnyal kocsikázni, és mivel a biztonsági autó sem jött be, úgy döntöttünk, hogy inkább spórolunk a kilométerekkel.”

“Nem túl örömteli, hogy egyik pillanatban a gázra lépve nem történik semmi, aztán pár pillanattal később minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Nem tudom, miért pont nálam jön a sok műszaki hiba, de ez van.”

“Hogy mit gondolok a világbajnokságról? Ehhez igazán nem kell zseninek lenni. Itt állok, ismét pont nélkül, ez sose jó. Nem mondom, hogy már hozzászoktam, most kicsit mégis könnyebben veszem.”

Az utolsó körben Nico Hülkenberg ellen látványos előzést bemutató Daniel Ricciardo sem jutott előrébb a nyolcadik helynél, a Red Bull (vagy inkább a Renault) látványosan szenvedett a Red Bull Ringen. “Minden nagyon szerencsétlenül jött ki, pedig szerettünk volna többet mutatni a hazai közönségnek” – nyilatkozta Ricciardo, aki az első körben a tizedik helyre esett vissza az ötödikről. “Elég bosszantó volt, sose jó az első körben hátrafelé haladni. Pedig nem volt annyira rossz a rajt, idén a jobbak közül való volt, de próbáltam kívül maradni, ami nem volt túl jó ötlet. Lesodródva lendületet veszítettem, elég mérges voltam magamra.”

“A folytatásban mindent megpróbáltunk, de ennél többet nem tudtunk kihozni ebből a versenyből. Ezen a hétvégén volt néhány csapat, amelyik előrelépett, a Williams és a Toro Rosso fejlesztései is jól sikerültek, de remélhetőleg Silverstone-ban újra formában leszünk. Imádom Silverstone-t, a kedvenc pályám, remek érzés vezetni rajta. Remélhetőleg a mi dolgaink is jobban alakulnak majd. Ma csak az utolsó kör csalt mosolyt az arcomra, egyébként elég szomorú versenyünk volt.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.