A Red Bull és a Renault az időnkénti megbízhatatlansági problémák ellenére 2009 és 2013 között öt igen sikeres évet teljesített együtt, zsinórban négyszer két bajnoki címet szereztek. A francia gyártó a 2014-re bevezetett 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrását eléggé elszúrta, a téli tesztek óta csak a javítgatáson, a felzárkózáson dolgoznak.


A Renault a legutóbbi, kanadai versenyhétvégére bejelentette a kármentési periódus lezárását, a Red Bull pedig már jó ideje közölte, hogy a hazai versenyüket az Osztrák Nagydíjat tekintik majd mércének az erőforrás tekintetében. A tulajdonos Dietrich Mateschitz is erről beszélt pénteken a spielbergi pályán:
“Igen, készül egy végső jelentés, és utána eldöntjük, hogy látunk-e még fejlesztési lehetőséget a jelenlegi motorban vagy meg kell fontolnunk valami új irányt, hogy elérhessünk a Mercedes szintjére” – szögezte le az osztrák milliárdos, hozzátéve, hogy a látszat ellenére azért a Renault-n túl is van élet.
“Természetesen vannak alternatívák. Persze azt nem tudom elképzelni, hogy a Red Bull Mercedes-motorokat használjon, hiszen a Mercedes világbajnok akar lenni, és nem csak idén, hanem a további években is.”
És hogy milyen alternatívái lehetnek az osztrák-brit csapatnak? A Volkswagennel hírbe hozták már őket néhányszor, sőt, most, hogy Adrian Newey a háttérbe vonul, hogy a számára felépítendő Red Bull Advanced Technology Centerben “új projekteken dolgozzon”, talán a saját erőforrás kifejlesztése sem kizárt.


“A mostani hétvége után megnézzük, hol tart a motor, meglátjuk, mit lehet elérni vele” – visszhangozta a tulajdonos szavait a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko. 
 
“Ha nem látunk esélyt arra, hogy elérjük a Mercedes szintjét, akkor megvizsgáljuk az alternatívákat. A Mercedesnél nem fogunk kopogtatni, de bőven vannak még a motorokhoz nagyon jól értő cégek, itt van például mindössze 70 kilométerre az AVL” – utalt a grazi autóipari cégre. “Soha ne mondd, hogy soha, megvizsgálunk minden lehetőséget” – szögezte le, amikor konkrétan a Red Bull-motor lehetőségét firtatták.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Red Bull Ringen újra elmondta, hogy 2015-ben még biztosan Renault-motor dolgozik majd az autójukban, de a helyzet lassan eljut a “töréspontig”. A pénteki és szombati eredmények egyébként nem jósolnak sok jót a már emlegetett jelentés tekintetében, a címvédő alakulat az egyik legrosszabb hétvégéjét teljesíti a hazai pályán. Sebastian Vettel a Q2-ben a 13. idővel búcsúzott a kvalifikáción.