F1: Nem kegyelmeztek Pereznek

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.06.20. 19.00

Az FIA versenybírói az ismételt vizsgálat után is Sergio Perezt látták hibásnak a Kanadai Nagydíjon történt ütközésben. Fernando Alonsót megbírságolták.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Force India kérelmére újra megnyitotta a Sergio Perez és Felipe Massa között a Kanadai Nagydíj utolsó körén történt ütközés ügyét, ugyanis a stewardok Montrealban nem hallgatták meg az akkor még kórházban lévő mexikói pilótát.


Az Osztrák Nagydíj versenybírói pénteken, a második szabadedzés után fogadták Perezt és megvizsgálták a csapat által benyújtott telemetriai adatokat is, de az éles vitákat kiváltó eset végeredménye nem változott, a Force India versenyzőjére két hete kiszabott öthelyes rajtbüntetést helyben hagyták.
“A 11 rajtszámú versenyzője azzal érvelt, hogy a Forma-1-es Sportszabályzat 20.4-es pontja alapján joggal használhatta a pálya teljes területét, azonban a stewardok szerint egyértelmű, hogy a védekező manőverre már a féktávon került sor. A 20.4-es pont egyértelműen kijelenti, hogy a védekezéshez csakis a féktáv előtt lehet felhasználni a pálya teljes szélességét, ennek megfelelően a 11-es rajtszámú versenyző nem védekezhetett volna úgy, ahogy tette” – indokoltak a versenybírók. 
Perez természetesen nem örült:


“Elmentünk, bemutattuk a bizonyítékokat, az adatokat, a képeket, amit nem tudtunk megtenni Montrealban. Bíztunk benne, hogy megfelelő bizonyítékaink vannak. A versenybírók ésszerűen kezelték a dolgokat, bizonyos szintig el is fogadták az érvelésemet, de az eredmény nem változott. Csalódott vagyok, de most már tovább kell lépni, persze elég fájdalmas lesz az öthelyes hátrasorolás ezen a rövid pályán, ahol nehéz előzni. De nem akarok többet beszélni a balesetről, arról, hogy mi történt és mi nem. Itt az ideje továbblépni, a csapattal közösen igyekszünk a lehető legjobban felkészülni vasárnapra.”
A versenybírók – automatikusan – 1000 eurós (bő 300 ezer Ft) pénzbírságot is kiosztottak pénteken Fernando Alonsónak – pontosabban a Ferrarinak -, amiért a spanyol pilótát két ízben is gyorshajtáson érték a bokszutcában. 
A Toro Rosso csapatra tízszer ekkora (10 ezer euró) bírságot róttak ki, amiért Jean-Eric Vergne autójára az első szabadedzés első félórájának lejárta után tették fel a csak a gyakorlás elején használható plusz szett gumit. A büntetést azonban felfüggesztették, csak akkor lép életbe, ha még egyszer hasonlón érik az alakulatot.
Szintén vizsgálat alá vonták a mclarenes Kevin Magussent, a Force Indiá-s Nico Hülkenberget és a caterhames Kobajasi Kamuit, amiért a bokszutca-bejáratnál átvágták a záróvonalat, de büntetést nem osztottak ki, azonban a stewardok figyelmeztették a versenyzőket, hogy később már nem lesznek elnézőek. 

Kommentek

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Női szupergonosz a Nissan elektromos nagykövete

Az Öngyilkos osztag című képregény-feldolgozás egyik főgonoszát játszó Margot Robbie ausztrál színésznőt választotta a Nissan elektromos mobilitási nagykövetéül.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.