F1: Nyári idővel tér vissza Ausztria

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.06.19. 16.30

A hétvégén 10 év kihagyás után újra Osztrák Nagydíjat rendeznek Red Bull által felújított spielbergi pályán. Meleg idő, két DRS-zóna várja majd a Forma-1-eseket.

A hétvégén 2003 után újra Osztrák Nagydíjat rendeznek a Forma-1-ben. A helyszín ugyanaz, mint régen, de a zeltweg-spielbergi pályát a Red Bull alapjaitól újjáépítette pár éve, és saját nevére is vette.
A régi A1 Ring nyomvonalát megtartó pálya 4326 méter hosszú, a 71 körös futam teljes távja 307 km lesz. A körrekord még Michael Schumacher nevéhez fűződik, a német sztár az utolsó rendezéskor 1:08,337-et tudott.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a többi helyszínhez hasonlóan a Red Bull Ringre is két előzési zónát jelölt ki: az első szakasz 1 másodperc alatti követési távolságot ellenőrző pontja az első egyenes végén van, a szárnyat pedig a 2. kanyar után lehet nyitni, míg a második lehetőség a rajt-célegyenesen lesz, annak detekciós pontja a 8. és az utolsó kanyar közti rövid kis egyenesen található.


A versenyzői steward a kilencszeres Le Mans-győztes élő legenda, Tom Kristensen lesz – a 46 éves dán pilóta korábban már többször is betöltötte a posztot, legutóbb a tavalyi Indiai Nagydíjon.
A Pirelli az igen kevés kanyart tartalmazó, ezért alacsony leszorítóerejű csomagot kívánó pályára a legjobb mechanikai tapadást biztosító keverékeit szállítja, Monaco és Kanada után újra a lágy (sárga) és a szuperlágy (piros) kerül az autókra. Az olasz gyártó természetesen viszi az esőgumikat is.
Amikre akár szükség is lehet, ugyanis bár a hét eleji hűvösebb napok után kezd nyáriassá válni az idő, pénteken előfordulhatnak majd záporok. A jelenlegi előrejelzések alapján szombaton már egész kicsi esélye lesz csak a csapadéknak, vasárnap pedig száraz idő, akár 27 Celsius fok is lehet.
F1: Nyári idővel tér vissza Ausztria 1

Kommentek

Minden évben jön egy-egy elektromos Mercedes

Felső fokozatba kapcsol a Mercedes-Benz villanyautó-projektje: kilenc éven belül tíz vadonatúj elektromos modellnek kell piacra kerülnie.

Felejts el mindent, amit eddig a Suzuki Ignisről gondoltál!

Az új Suzuki Ignis csak nevében hasonlít a korábbi, szomorú, szögletes kisautóra. Az új divatos, okos belül és vezetni is jó.

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.