Igen látványos finálét produkált vasárnap Sergio Perez és Felipe Massa a Kanadai Nagydíjon, amikor az utolsó kör elején az első kanyarban összeütközött a Force India és a Williams. A problémás fékekkel küszködő mexikói a féktávon befelé, balra húzódott, a mellé benézni próbáló Massa pedig ráfutott, mindketten nagy sebességgel csapódtak a gumifalba.
Az esetet megvizsgálták a versenybírók, és úgy döntöttek, hogy Perez volt a hibás, öthelyes rajtbüntetéssel sújtották a következő futamra, az Osztrák Nagydíjra. 
A Force Indiánál úgy vélik, nem volt tiszta az eljárás, ugyanis a kijelölt stewardok mellett ott volt Perez korábbi menedzsere, a volt IndyCar-pilóta Adrian Fernandez, akivel két évvel ezelőtt nem épp baráti körülmények között szakított a versenyző.
“A versenyzői steward Derek Daly volt, nem tudom, miért kérték ki Fernandez véleményét is” – mondta az Auto Motor und Sportnak a Force India csapatigazgatója, Andy Stevenson, utalva Fernandez elfogultságára. 
A versenyigazgató, Charlie Whiting szerint semmi furcsa nem volt az ítélkezésben, “nonszensz” a Force India felvetése: “Időről időre megfigyelők is vannak a stewardok mellett. Oroszországban Fernandez lesz a versenyzősteward, ezért meghívtuk, hogy tájékozódhasson.”


Míg Perez és csapata fájlalja az öthelyes hátrasorolást, Massa kevesli:
“Beszéltem vele az orvosi központban. Nagyot csalódtam benne. Mondtam neki, hogy tanulnia kellene. Próbáltam elérni, hogy a helyebe képzelje magát, hatalmas balesetem volt, gondoltam, ez majd hat. Nem először húzott már rá valakire a féktávon, sokszor csinált ilyet. De ő nem mondott semmit, megfordult és lelépett.”
“Remélem, hogy azért tanul ebből4 300-zal megyünk, ilyen esetekben nagyon csúnya baleset lehet. Pár éve már megvan az a szabály, hogy ha egy autó ott van a belső íven, akkor már nem lehet irányt változtatni. De ő behúzott és ütköztünk. Veszélyes ez! Szerintem öt hely kevés. Vettelnek is nekirongyolhattunk volna.”