F1: Hamilton lezárta a monacói balhét

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.06.06. 09.30

Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj előtt újra leszögezte, hogy a monacói balhét maguk mögött hagyták, újra jó barátok Nico Rosberggel.

A bajnokságot addig vezető Lewis Hamilton és egyetlen riválisa, a Monacóban vitatható módon pole-t szerző, majd a futamot is megnyerő Nico Rosberg kapcsolata töréspontra jutott a mediterrán hercegségben. 


A 2008-as világbajnok sem az időmérő, sem a futam után nem gratulált a németnek, ellenben arról beszélt, hogy az ismerőseit és a kutyáit is előbbre sorolja, mint a csak “munkatársként” elkönyvelt Rosberget. Hamilton kedden már visszakozott, egy héttel ezelőtt pedig a Twitteren egy tinikorukból, gokartos éveikből származó kép kíséretében arról írt, hogy jó barátok a csapattársával.
A Kanadai Nagydíj előtt természetesen nem kerülhette el a viszonyukra vonatkozó kérdéseket.
“Nem tudok mit hozzátenni, már elmondtam az üzenetben, amit akartam. A futam után beszéltünk egymással. Ahogy a barátok közt szokás, van jobb és rosszabb időszak, de nagyon régóta ismerjük már egymást. Kész, vége, túl vagyunk ezen, közösen hajtunk azért, hogy a csapat megnyerje a konstruktőri bajnokságot.”
Hamilton azt mondta, a csapatnál semmilyen változást nem hozott a monacói összezördülés.
“Semmi sem változott. Beszültünk Nicóval, és külön-külön is beszéltünk a csapattal, tényleg semmi sem változott. A Paddy (Lowe, techinaki főnök) és Toto (Wolff, társfőnök, frontember) által vezetett csapat nagyszerűen támogat minket, de tényleg! Teljes gőzzel megyünk tovább. Tegnap (szerdán) este együtt vacsoráztunk, minden a legnagyobb rendben. Csak erősebbé váltunk.” 


“Mindenkinek vannak rosszabb és jobb napjai, teljesen szokványos ez Nico számára és nekem is már a régi időkből. Továbblépünk, hajtunk, hosszú még az idény. Izgatottan várom a küzdelmet.”
Hamilton Forma-1-es pályafutása első győzelmét Kanadában szerezte, és 2007 után még 2010-ben és 2012-ben is ismételt, sőt az akkor még messze nem ilyen domináns Mercedesszel is 3. lett tavaly a Gilles Villeneuve pályán. Természetesen a motorerőben nem szűkölködő ezüst nyílban ülve nagyon bizakodva várja a hétvégét.
“Most csak találgathatok, de nem hiszem (hogy felzárkózhatnak a riválisok)” – mondta, amikor a kilátásokról kérdezték. “Az egyenesekben különösen erősek vagyunk, a Mercedes erős. Persze nem tudom, lehet, hogy meglepnek majd a hétvégén. De a hosszú egyenesek tényleg nagyon fekszenek nekünk, nagyon jó a Mercedes-motor erőleadása, a Mercedes végezte a legjobb munkát a motorok terén.” 
“Szóval a Renault-nak és a Ferrarinak valami nagyon nagyot kellene húznia, hogy ezen a téren tartani tudják velünk a lépést a hétvégén.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.