Stefano Domenicali, a Ferrari idén lemondott csapatfőnöke még nem döntötte el, mihez kezd jövőre, de a szakember szerint több érdekes lehetőség is áll előtte. A 49 éves Domenicali fél életét a Ferrarinál töltötte, korábban szóba hozták az olasz kosárlabdával, múlt hét végén pedig a MotoGP mugellói futamán járt.


“Jelenleg próbálok elszakadni az F1-től” – válaszolta Domenicali, amikor arról kérdezték, jelenleg mit csinál. “Nem bánok semmit, egészen kivételes élmény volt, és mindig támogatni fogom a Ferrarit. Mindig. És Fernando Alonsót is. Ha itt az ideje, majd döntök a jövőmről, jó néhány nagyon érdekes lehetőség közül választhatok. De nem sürget senki és semmi.”

“Nem zárok ki semmit, minden lehetséges. Jelenleg túl korai lenne bármit is mondanom.” Felvetődött, hogy Domenicali esetleg Alonsóval közösen vág bele egy projektbe, a spanyol versenyző folyamatosan építi profi kerékpárcsapatát. “Igen, a kapcsolatunk különleges” – erősítette meg Domenicali a nyilvánvalót, de ennél többet nem mondott.

A volt csapatfőnökről sokan mondják, hogy túl közvetlen személyisége miatt nem volt igazán főnöknek való, és ez lehetett a veszte. “Az emberek azt mondanak, amit akarnak. De nem hiszem, hogy a jó kapcsolatok ápolása azt jelentené, hogy valaki jó vagy rossz valamiben.”