F1: Szent a béke a Mercedesnél?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.31. 10.30

Lewis Hamilton a Twitteren közölte, hogy továbbra is jó barátok csapattársával, Nico Rosberggel. Gyanús húzás.

Az idei bajnoki címért külső ellenfél nélkül küzdő Mercedes-pilóták viszonya az év eleje óta feszült volt, a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon pedig ki is borult a bili Nico Rosberg vitatott időmérős hibája után. 
A korábbi nyilatkozatokkal összhangban Lewis Hamilton többször is arról beszélt, hogy a német nem barátja, vasárnap gyakorlatilag levegőnek is nézte, és még kedden, sokkal nyugodtabban nyilatkozva is hangsúlyozta, hogy megvannak egymással, de nincs köztük barátság.
A fentiek fényében kicsit meglepően péntek késő délután a 2008-as bajnok a Twitteren egy Rosberggel közös, tinikorukban készült képet tett közzé, azzal, hogy “Régóta barátok vagyunk, és ahogy a barátok között, vannak jobb és rosszabb időszakaink. Ma beszéltünk, minden oké, továbbra is barátok vagyunk. #nincsgond”

A Daily Mail F1-es tudósítója, Jonathan McEvoy kiemeli, hogy Hamilton tweetje legalábbis furcsa, ha nem egyenesen gyanús, ugyanis ő maga pénteken délelőtt beszélt a csapat elnökével, Niki Laudával, aki azt állította, hogy “már beszéltem Lewisszal, azt mondta, hogy majd beszél Nicóval”, azonban az újságíró a csapat egyik sajtósával is egyeztetett, ő viszont “valószínűtlennek” nevezte, hogy a két pilóta beszélt volna, ugyanis Hamilton épp a Kanadába tartó repülőn ülhetett, a napja az utazással telt.


McEvoy azt sejti, hogy a Twitter-posztban a Hamilton menedzsmentje és/vagy a csapat keze is benne van, ugyanis a brit Sky Sports az esti F1-es műsorára készülve szintén a Twitteren biztatta a nézőket, hogy mondják el véleményüket az adás egyik témájának szánt Hamilton-Rosberg balhéról, a két pilóta viszonyáról, a versenyző üzenete pedig mindössze 11 perccel később jelent meg.
A Daily Mail újságírója szerint a Mercedes felső, céges szintű vezetése szerette volna ezzel előre elvenni az élét a dolognak, mielőtt az elég önjáró és karakteres véleményeket megfogalmazó Lauda megszólalt volna.  

Kommentek

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.