F1: Hamilton lenyugodott

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.27. 12.30

A Monacóban még majd felrobbanó Lewis Hamilton mostanra lehiggadt, azt mondja, tanult a hétvégéből, és legközelebb már másképp kezeli a helyzetet.

A monacói versenyhétvégén Lewis Hamiltonnak be kellett érnie a második hellyel az időmérőn és a futamon is, miután csapattársa, Nico Rosberg vitatható módon megszerezte a pole-t, majd azt győzelemre is váltotta vasárnap. A német ezzel a pontversenyben is átvette a vezetést.


Hamilton egyértelműen dühös és sértett volt, a dobogón levegőnek nézte Rosberget, majd még az interjúk alatt odébb is állt. A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda fejmosást helyezett kilátásba, igen valószínű, hogy hétfőn el is beszélgetett az angollal, mert a 2008-as bajnok immár egész más hangon beszél: 
“Nagyon nehéz hétvége volt számomra, de tanulságos tapasztalat is volt. Nem lehet mindig győzni, kellenek az ilyen leckék is, ezután pedig jobb hozzáállással folytathatom az évet. Idén mentálisan erősebbnek érzem magam, mint bármikor, és a mostani hétvége után a következő hasonló helyzetet is jobban kezelem majd, mint most” – mondta.
“Tudom, hogy nagyon hosszú idény vár még ránk, és bőven lesznek a monacóihoz hasonló versenyek. Vannak jobb napok és rosszabbak, igyekezni kell a legjobban kezelni őket. Mindenkinek van rossz napja. De nem volt olyan rossz a vasárnap. Az első-második helyen végeztünk, ami azért nagyon jó, és jobb eredményt is értem el, mint tavaly (4.), szóval emelt fővel távozhattam.”


Bár úgy tudni, Hamilton és Rosberg már nincs beszélőviszonyban, az angol azt mondja, gyűlölet, háború nincs kettejük között: “Monacóban ugyanabban a házban lakunk, és biztos vagyok benne, hogy a következő versenyen is profin dolgozunk majd. Mondogatják, hogy barátok vagyunk, de ez viszont nem igaz, 13 éves korunk óta nem vagyunk azok. Köszönök neki, ő is köszön nekem, de nem ebédelünk együtt, nem megyünk közösen vacsorázni. De rendben vagyunk.”

Kommentek

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.