F1: Hülkenberg mákkal kerülte el a csattot

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.05.25. 17.40

Monacói ötödik helyével Nico Hülkenberg a pontversenyben is feljött az ötödik helyre, a Force India pilótája nagy versenyt futott.

Monacói ötödik helyével Nico Hülkenberg a pontversenyben is feljött az ötödik helyre, a Force India pilótája nagy versenyt futott. Hülkenberg lágyakkal indult, így a második safety car-fázisban felrakott szuperlágyakkal kellett kihúznia a végéig, de ez nem volt egyszerű. Az utolsó körökben nehezen, de maga mögött tartotta Jenson Buttont, a 11. helyről lépett hatot előre.


“Elég gyorsak voltak a mclarenesek” – mondta Hülkenberg. “Szerencsénk volt, hogy a megfelelő helyeken gyorsak voltunk, de a végére így sem maradt sok a hátsó gumikból.” Hülkenberg az időmérőn lecsúszott a Q3-ról, ezért választotta a lággyal indulós taktikát.

“Néha olyan érzésem volt, mintha hátul már a felniken mennék. Többször is volt olyan pillanat, hogy majdnem beleálltam a szalagkorlátba, de az utolsó pillanatban valahogy meg tudtam menteni a helyzetet.”

“Nem sokat számít, hogy megelőztem Vettelt a pontversenyben, mert a Red Bull nem ellenfelünk, ez már többször kiderült idén.” Hülkenberg a verseny egyik legszebb előzését is bemutatta, amikor az alagút előtt bebújt Magnussen mellé. “Elég szoros volt, szinte már első szárny nélkül láttam az autót. Aztán befértem, de az igazsághoz tartozik, hogy egy kék zászlónál történt az eset, amivel egy kicsit lendületet veszített. De tudtam, hogy van esélyem, és kihasználtam.”

Kommentek

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.