F1: Newey nem lesz a Ferrarié

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.22. 12.40

A sztármérnök Adrian Newey kerek perec leszögezte, hogy nem tervezi a Ferrarihoz való átigazolást, marad a Red Bullnál.


A Spanyol Nagydíj hétvégéjén röppent fel, hogy a Ferrari újra, immár sokadszorra megkörnyékezte a Red Bull sztármérnökét, Adrian Newey-t. Egyes hírek szerint a Red Bullnál kapott 7 millió fontos (2,6 milliárd Ft) fizetésének közel háromszorosát is hajlandóak lettek volna fizetni neki.
Newey a Spanyol Nagydíj rajtrácsán adott interjújában elég homályosan nyilatkozott a jövőről, egy a Red Bull által kiadott friss közleményben viszont kategorikusan fogalmazott, lezárta a találgatásokat:
“A belátható jövőn belül a Red Bull mellett kötelezem el magam” – mondta a korábban a Williamsszel és a McLarennel is bajnoki címeket nyerő mérnökzseni.
Newey 2006-ban igazolt a Red Bullhoz, 2009-ben már futamokat nyertek, az elmúlt négy évben pedig mndkét címet újra és újra bezsebelték. A Ferrari 2007-ben, Kimi Räikkönennel nyert utoljára egyéni, és 2008-ban konstruktőri címet, a sikertelensége nemrég bele is bukott a csapatfőnök, Stefano Domenicali. Az utód, a motorsportos tapasztalattal nem rendelkező Marco Mattiacci elvileg szabad kezet kapott az átszervezésre, szakemberek igazolására, Newey megszerzése lehetett volna a nagy fogás.
 

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.