A Forma-1-ben 2014-re bevezetett 1,6 literes V6-os, hibrid turbómotorok jóval nagyobb nyomatékkal rendelkeznek, mint a korábbi erőforrások, ugyanakkor csökkent az autók leszorítóereje, ez pedig együttesen a kerekek jóval gyakoribb kipörgéséhez és a gumik erősebb kopásához vezet.
A williamses Felipe Massa szerint a hétvégén következő Monacói Nagydíjon a csúszkáló autókkal komoly törés-zúzás jöhet.


“Azt hiszem, Monaco nagyon-nagyon nehéz verseny lesz. Sokkal többet csúszkál idén az autó. A nyomaték kétszerese a tavalyinak, a hátsó tapadás viszont nagyon alacsony, szóval Monacóban igen könnyű lesz falnak menni. Szerintem ez lesz az idény legnehezebb versenye” – idézte az Autosport a brazil veteránt.
A Force Indiás-s Sergio Perez is egyetért, hogy roncsderbi várható, főleg, amikor elkezdenek kopni a gumik: 
“Érdekes verseny lesz, bőven látunk majd a korlátnak menő pilótákat. A mostani autókat nem könnyű vezetni. Ha beindul a gumikopás, nagyon nehéz bármit is tenni.”
A Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley nem ilyen borúlátó, szerinte nem lesz nagy különbség a korábbi évekhez képest.
“Monte-Carlo az Monte-Carlo, mindenkor. Szerintem nem lesz nagy különbség. Monacóban mindig is a hátsó gumik hosszanti kopása volt a fő kihívás, amióta csak az F1-ben vagyok, mindig is megette a pálya a hátsókat a versenyen.” 
“Mivel nehéz előzni, még egy kicsit nagyobb kopás is belefér, persze az jár majd a legjobban, aki a legtovább képes lesz életben tartani a hátsó abroncsokat. Az autók mások, de hogy más lesz-e a monacói élmény is? Másképp mennek majd a dolgok? Nem.”