F1: Hamilton innen már megállíthatatlan?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.16. 09.35

Az 1996-os világbajnok Damon Hill szerint mercedeses honfitársa idénre teljesen beérett, tökéletes formában van a bajnoki sikerhez. Már Rosberg is csak futhat utána.

Lewis Hamilton a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon ugyan műszaki hiba miatt kiesett, de az azóta megrendezett mind a négy futamot megnyerte, a barcelonai sikere után pedig az élre is állt a világbajnokságban.
Honfitársa, az 1996-os bajnok Damon Hill szerint a Mercedes angolja 2014-re teljesen beérett, olyan elsöprő formában van, hogy talán már csapattársa, Nico Rosberg sem kezdhet vele semmit.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Az idei évig mindig úgy éreztem, hogy Lewis bármikor elveszítheti a koncentrációját, de mostanra  olyan benyomást kelt, mint aki teljesen rendben van önmagával” – kezdte az 53 éves exersenyző. “Komolyan felmerül bennem, hogy eddig még nem is nyomta teljesen, még lehet nála egy következő fokozat is. A feladatára összpontosít, és szerintem szinte lehetetlen lesz megverni.”
“Nicónak két lehetősége is volt, hogy elkapja Lewist, Bahreinben és Spanyolországban, de nem tudott élni velük, és innen már talán túl késő is, hogy visszavágjon” – tette hozzá.
Hamilton négy győzelme után 100 ponttal áll a bajnokság élén, míg az egyetlen rivális, Rosberg egy győzelem és négy 2. hely birtokában 97 ponttal második. A párbaj Monacóban folytatódik a jövő hétvégén, a monte-carlói utcai pálya mindkettejük egyik kedvence.

Kommentek

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

Okos kis kocka a Hondától

Jövő januárban leplezi le új koncepcióját a Honda. Önjáró, gondolkodó, elektromos gépkocsit ígérnek.

Összkerekes változatot kap a Dodge izomautója

Amerikai izomautóban szinte szentségtörés a V6-os motor és az összkerékhajtás, de a Dodge azt ígéri, hogy a Challenger GT így is élvezetes autó marad.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.