F1: Megtáltosodott a Lotus?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.15. 09.30

Szerdán Pastor Maldonado igen erős idővel végzett az élen a barcelonai teszten. Kezd összeállni az autó.

Kedden-szerdán zajlott a Forma-1-esek idei második idény közbeni tesztje Barcelonában, a második napon a lotusos Pastor Maldonado volt a leggyorsabb. A hajszál híján egy másodperces előny mellett a fekete autó megbízhatósága is rendben volt, 102 kört ment a venezuelai, a Lotusnak ilyen jó tesztnapja még nem volt 2014-ben.


“Igen, ez egy nagy előrelépés” – mondta Maldonado. “Egyértelműen fontos volt számunkra ez a két nap a fejlesztések, a beállítások terén, sok dolgot kipróbáltunk, jó programot teljesítettünk. Sűrű napunk volt, sokat megtudtunk, reméljünk, innen már jobban alakul az idényünk!”
Maldonado a kiváló köridő ellenére hangsúlyozta, hogy nem a tempó, hanem a megbízható működés volt a cél:
“Kerek nap volt, igazából az első normális, problémamentes tesztnapunk. A kedd sem volt rossz, de (az eső miatt) a pálya nem volt 100 %-os, ezért fontos volt, hogy ma kint legyünk a pályán és végigvigyük a programot, ami sikerült is. Az időeredmény mellett annak örülök a legjobban, hogy semmilyen komoly problémánk nem volt az autóval, minden jól működött. Sokat megtudtunk az autóról, szerintem egyre jobban működik!”

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.