F1: Lesz még Rosberg-Hamilton háború!

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.05.14. 14.30

A korábbi F1-es futamgyőztes és csapattulajdonos Gerhard Berger szerint már nem kell sokáig várni az igazi tűzijátékra Nico Rosberg és Lewis Hamilton között.

A korábbi F1-es futamgyőztes és csapattulajdonos Gerhard Berger szerint már nem kell sokáig várni az igazi tűzijátékra Nico Rosberg és Lewis Hamilton között. Nagyon valószínű, hogy a Mercedes két pilótája közül az egyik világbajnok lesz, a közeljövőben biztosan nem lesz komoly ellenfele a csapatnak, így az idei szezon mindkét versenyző számára óriási lehetőség.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A párharcban egyelőre Hamilton áll jobban, Barcelonában zsinórban negyedszer nyert, és az összetettben is átvette a vezetést. “Még messze nem mérgesedett el ez a csata, egyelőre mindenki jól elvan ezzel a helyzettel” – vélekedett Berger. “De nem hinném, hogy sok idő kell az első komoly összecsapásig.”

Berger szerint Rosberg mellett szól, hogy a pszichológiai csatákból a német jönne ki jobban. “Lehet, hogy Hamilton amúgy a mezőny leggyorsabb pilótája, ugyanakkor nagyon érzelmes is. Szerintem ki lehet billenteni az egyensúlyából.”

“Rosberg pontosan tudja, hogy okosan kell ellensúlyoznia Hamilton természetes gyorsaságából fakadó előnyét. Úgy gondolom, hogy hamarosan Niki Laudának is kezelésbe kell majd vennie a srácokat, mondtam is neki, hogy az idén olyan lesz, mint egy igazságtevő nagymama.”

Kommentek

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.