F1: 90 százalékon a Renault-motor

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.12. 13.30

A Spanyol Nagydíj után úgy látják a Renault-nál, hogy végső szakaszába ért a felzárkózásuk, már csak egy kicsi hiányzik. Monacóban újabb előrelépést várnak.

A 2014-es új, 1,6 literes V6-os turbós hibrid erőforrásokkal egyértelműen a kicsit későn belehúzó és viszonylag kis költségvetéssel dolgozó Renault végezte a legrosszabb munkát, a téli tesztszezon kész katasztrófa volt.
A francia gyártónál azóta – a Red Bull mérnökeinek segítségével – gőzerővel folyik a fejlesztés, az elektronikai komponensek és a szoftverek fejlesztése, ami a pályán is megmutatkozik. A Spanyol Nagydíjon a Red Bull a 3-4. helyet hozta a megfoghatatlan gyári Mercik mögött – megverve ezzel az összes többi Mercedes-motoros csapatot – és végre a Lotus is pontot szerzett.


A Renault Sport F1 műszaki főnöke, Remi Taffin szerint közel a teljes felzárkózás.
“Dobogós helyezés Danieltől (Ricciardo) és egy küzdelmes, erős negyedik hely Sebastiantól (Vettel), ennél többet nem is remélhettünk ettől a hétvégétől! A Mercedes-csapatnak nagyon erős csomagja van, ők vezetnek, de nagyon kicsi a különbség a következő négy csapat között, komoly csatákat láthattunk. Már ez is mutatja, hogy a motorok versenye sokkal szorosabb, mint a korábbi futamokon, minden nyitottá vált.”
“Emellett nagy öröm, hogy végre a Lotus is jó tempóval volt versenyben, sajnos azonban a Toro Rossónál és a Caterhamnél hiányzott a sebesség, nem sikerült előrébb jutni.”
Taffin szerint nagyjából már csak 10 százalék kell a teljes versenyképességük eléréséhez, az e heti barcelonai teszt pedig újabb előrelépést hoz.
“Összességében szépen fejlődtünk ezen a hétvégén mind az energiakezelés, mind az üzemanyag-fogyasztás, mind a vezethetőség tekintetében. Azt mondanám, már 90 %-nál járunk a felzárkózásban, a végső finomítások következnek. Ezeket próbáljuk majd ki a héten, és bízunk benne, hogy Monacóban megint előrébb lépünk.”

Kommentek

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.