F1: Maldonado újabb büntetőpontot kapott

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.11. 17.20

A lotusos Pastor Maldonado esetében a az elvárásoknak megfelelően dolgozik a rendszer, a balhés venezuelai újabb egy ponttal közelebb került a kizáráshoz.

Pastor Maldonado a Q1-es autótörése után 2014-ben ötből harmadszorra mért idő nélkül kapott indulási engedélyt a versenyre, a Lotus venezuelai pilótája így az utolsó helyről rajtolt a Spanyol nagydíjon, a sűrűjében pedig köztudottan képes akármire.
Nem is kellett sokat várni, a 3. kanyarban már összeért a Caterham újoncával, Marcus Ericssonnal – aki már bemutatkozása előtt tartott Maldonadótól -, a versenybírók pedig egyértelműnek látták, ki volt a hibás.
Maldonado a futamon az idén bevezetett, enyhébb, 5 másodperces stop&gót kapta, de a kényszerszünet mellett azért utólag egy büntetőpontot is kiosztottak neki.
A venezuelai ezzel holtversenyben az élre állt, négy-négy ponttal “vezetnek” a marussiás Jules Bianchival. Valtteri Bottas, Kevin Magnussen és adrian Sutil két-két pontot gyűjtött be az első öt futam alatt.
A 2014-re bevezetett új rendszer szerint az a versenyző, aki 12 hónapon – tehát nem kizárólag az idényen – belül eléri a 12 pontot, automatikusan kizárást kap a következő versenyre.

Kommentek

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.