F1: Hattizeddel győzött Hamilton

Forma-1 Spanyol Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.11. 15.55

A lassan induló Spanyol Nagydíj észbontóan izgalmas csatákba fordult az utolsó körökben, Lewis Hamilton hajszállal nyert csapattársa előtt. Vettel 11 helyet javított.

Lewis Hamilton megnyerte a Spanyol Nagydíjat is, de az angol pilótának az utolsó pillanatig hajtania kellett, ugyanis a Mercedes eltérő stratégiával teljesen nyílt versenyt teremtett a pilótái között, Nico Rosberg végül csak bő fél másodperccel maradt el csapattársától.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A Mercedes ezzel tartja idei 100 százalékos eredményét, ötből öt nagydíj, Barcelonában pedig már sorozatban negyedik kettős győzelmüket szerezték, amire a utoljára az akkor hasonlóan domináns Ferrari volt képes 12 évvel ezelőtt, még 2002-ben. Ricciardo majdnem 50 másodpercet, a 7. helytől lefelé mindenki legalább egy kört kapott tőlük.
A Red Bull hozta, amit lehetett, Daniel Ricciardo behúzta a harmadik helyet, míg a 15. helyről kezdő Sebastian Vettel megmutatta, hogy nem véletlenül négyszeres bajnok, eggyel kevesebb kiállással végül a 4. pozícióig kapaszkodott.
A williamses Valtteri Bottas nagyot rajtolt, de végül meg kellett elégednie az 5. hellyel.
A Ferrarinál a Mercedeséhez hasonló házon belüli csata bontakozott ki a 6-7. helyen, Kimi Räikkönen az utolsó körökig előrébb volt, de a hazai sztár végül sikerrel előzött. Lőrébb mondjuk nem léptek a rajthelyekhez képest. 
A top10 végében a lotus idei első top10-es befutóját elérő Romain Grosjean, valamint a Force India pilótái osztoztak.

Így zajlott a futam
Az előző napokhoz hasonló, száraz, nagyrészt napos időben (23 fokos környezeti és 37 fokos aszfalthőmérséklet), a reggeli-délelőtti eső által lemosott, újra igen csúszós aszfalt mellett indult a 2014-es Forma-1-es világbajnokság első európai futama, a Spanyol Nagydíj.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Az élről Lewis Hamilton, mellőle a másik Mercedes-pilóta, Nico Rosberg indult a barcelonai pályán, ahol az eddigi 23 futamból 17-szer az első rajtkockából induló pilóta nyert.
Hátrébb a Red Bull-os Daniel Ricciardo, a williamses Valtteri Bottas, a lotusos Romain Grosjean, a két Ferrari-pilóta, és a mclarenes Jenson Button és Felipe Massa sorakozott. A címvédő, Sebastian Vettel sebességváltó-csere miatt az időmérő után még öthelyes büntetést kapott, a 15. rajkockából várta a startot, de már a kiállásakor újabb problémát jelentett a csapatrádión.
A helyi bálvány, egyben tavalyi győztes Fernando Alonso a 7., a 2012-es nyertes Pastor Maldonado az utolsó helyről várta a fények kialvását. A 21. helyről kezdő Jean-Eric Vergne kivételével a mezőny a közepes keveréken indult, a két és a három kiállásos stratégia is megvalósíthatónak tűnt.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A startnál Hamilton simán, Rosberg egy kicsit lassabban, de a pozíciót megőrizve lőtt ki, Bottas viszont Ricciardót megelőzve ugrott a 3. helyre. Gorsjean és a két ferraris a helyén maradt, Button visszaesett, Massa és a két Force India volt a top10-ben. Vettel a 14. helyen, Button mögött haladt az első kör végén. Maldonado már a 3. kanyarban koccant a caterhames Marcus Ericssonnal, de mindketten tovább tudtak menni, de a venezuelai később ötmásodperces stop&go büntetést kapott.
A mercedesesek már az első körökben elhúztak, Hamilton DRS-távolságon kívülre került Rosberget képest, aki más szintén biztonságos előnnyel haladt Bottas előtt. Ricciardót a 6. körben a csapat arra kérte, hogy ne támadja tovább a williams finnjét, egy kicsit maradjon le a gumik és a hűtés kedvéért, de a 7. kör elejét azért még megpróbálkozott egy előzéssel, sikertelenül.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Vettel a 13. körben elsőként ment ki kereket cserélni, kemény keveréket és kevésbé sűrű pályát kapott. A 15. körben csapattársa, Ricciardo követte. Utánuk Massa, Grosjean, a pályás pozíciókkal ellentétben Alonso, majd Räikkönen ment ki, de a finn így is előrébb maradt. 
A vezető Hamilton a 19. körre vett fel friss gumikat. Rosberg két körrel később ment ki, de a kivárással sem tudott az angol elé kerülni.
A 24. körben Räikkönen volt csapattársával, Grosjeannal csatázott az első kanyarban, de a kifékezés nem jött be, a francia visszavette az 5. helyet. A következő körben újra próbálkozott a célegyenesben, akkor már simán ment a manőver.
Közben a Toro Rosso műszaki hiba miatt kiállásra szólította Jean-Eric Vergne-t.
A 26. körben Grosjean egy másik régebbi csapattársát, Alonsót is megkapta, aki a DRS-sel szintén elkapta őt. A sorrend ekkor Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Bottas, Räikkönen, Alonso, Grosjean, Massa, Vettel és Hülkenberg volt a top10-ben.
Vettel a 35. körre vett fel újabb, közepes keverékű gumikat. Jött Massa, Alonso, Räikkönen, Hülkenberg, Button is.
Hamilton és Rosberg közben kemény virtuális csatát vívott az etap során, az angol nem tudta a kért előnyt kiautózni, de az utána hajtott Rosberg sem tudott a taktikának megfelelően közel jutni. A vezető Hamilton végül a 44 körben állt ki, a csere nem volt valami gyors. Rosberg két körig várt, de megint csak Hamilton mögé tudott visszajönni, igaz frissebb és gyorsabb gumikkal. Az utolsó etapon kezdetén nyitott volt az első hely sorsa. A csapat is engedte őket versenyezni.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Mögöttük Räikkönen is letudta a második kiállását, de mások – Alonso, Vettel – még kivártak. 15 körrel a leintés előtt a sorrend Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Alonso, Vettel, Bottas, Räikkönen, Grosjean, Hülkenberg és Perez volt a pontszerző helyeken. A mexikói az 52. körben a mexikói megelőzte csapattársát elvette a 9. helyet.
Rosberg közben fokozatosan csökkentette a lemaradását Hamiltonhoz képest, a német pilóta a bajnoki vezetői pozíciójának megtartásáért küzdött.
Alonso az 54. körben ment ki a harmadik cseréjére, elveszítve ezzel a Ferrari házon belüli csatáját, sőt, a spanyol előtt még Vettel is elhúzott, beékelődött közéjük.
Tíz körrel a vége előtt Hamilton 2,6 másodperccel vezetett Rosberg előtt, a mercedesesek mögött Ricciardo, Bottas, az 10-es kanyarban Räikkönen megelőző Vettel, Alonso, Grosjean, Perez és Hülkenberg haladt a top10-ben.
Vettelt Räikkönen elkapása után Bottas beérésére biztatták.
A 60. körre Rosberg egy másodpercen belüli, azaz DRS-távolságra került Hamiltonhoz képest, az angolnak menekülnie kellett, ahogy hátrébb, a 6-7. helyen Räikkönent is elkezdte szorongatni Alonso, Vettel pedig Bottast üldözte.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Alonso végül a 64. kör elején került támadási közelségbe, az első kanyar után próbálkozott, Räikkönen igyekezett, de a spanyol nyert. Ugyanekkor Vettel átküzdötte magát Bottason, miközben Hamilton egy elfékezés után még közelebb engedte magához Rosberget. Két kör maradt.
Rosberg az utolsó körben már egészen Hamilton nyakán volt, de Räikkönen lekörözése és egy elfékezés a némettől az angolnak adta idei 4. győzelmét. Rosberg fél másodperccel mögötte ért be. 
A Red Bull Ricciardóval csendben hozta a 3. helyet, Vettel viszont óriási bravúrt végrehajtva, kétkiállásos stratégiával a 15. helyről a 4. pozícióba kapaszkodott.
Valtteri Bottas az 5. helyet hozta a Williamsnek, Alonso a hazai pályán megnyerte a presztízscsatát Raikkönen előtt a 6. lett. Romain Grosjean a Lotus idei első pontszerzését érte el a 8. pozícióval, az utolsó három pontot pedig a Force India kettőse vitte el. 
Spanyol Nagydíj, Barcelona, 2014.05.11.

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.