F1: Vettel mégsem kapott új autót

A Ferrarit hozza példaként

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.09. 09.00

Sebastian Vettel a Spanyol Nagydíj előtt a Ferrari formajavulását tekinti követendő példának, de elismeri, hogy az idei autóval nehezen boldogul. Nem kap új kasztnit.

Az elmúlt négy évben sorozatban minden bajnoki címet begyűjtő Sebastian Vettel az előzményekhez képest kiábrándítóan kezdte a 2014-es szezont, az első szakaszban jó néhányszor még új csapattársától, Daniel Ricciardótól is kikapott.
A német pilóta a hétvégi, az F1-ben általános mércének, az egyik kulcsfutamnak tartott Spanyol Nagydíj előtt elismerte, hogy a befújt diffúzor hiánya, az alacsonyabb leszorítóerő és az új erőforrások eltérő viselkedése nehézséget okoz számára.


“Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga vezetési stílusa, a kedvenc beállításai. Összességében nincs nagy gondom azzal, ha az autó fara egy kicsit fickándozik, van egy kis túlkormányzottság, de ha ez túlmegy egy határon, akkor már zavaró. Ha túl sokat csúszkál az autó, és ahelyett, hogy arra koncentrálnék, hogy nyomjam, ahogy lehet, arra kell figyelni, hogyan korrigáljak, nos, azt hiszem, ez volt eddig a fő gondom.”
“Több oka van ennek. Jó lenne, ha csak egyetlen dolgot kellene helyretenni, de egyértelmű, hogy idén sokkal bonyolultabb a helyzet, sokkal több tényező számít, nem egyszerűen a beállítások. Már így is sokat javultunk, de továbbra is ott van a túlkormányzottság, sok munka vár még ránt. Viszont a vezetési stílus sosem változik igazán, mindig is megmarad a preferált stílus.”
A Red Bull azt közölte a héten, hogy a címvédő a Spanyol Nagydíjra új kasztnit kap, azonban Vettel csütörtökön elárulta, hogy valójában csak egy régebbi darabot kap vissza.
“Azt hiszem, Kína után – ahol eléggé le voltam maradva – arra jutottunk, hogy kasztnit kell cserélni.  Nem új kasztnit kapok, régebbi darab, amit már a téli teszteken is használtam, és amivel vannak tapasztalataim, szóvak inkább csak arról van szó, hogy meglássuk, volt-e valami gond az eddig használttal.”
“Nem szokatlan a csere, igaz persze, hogy ilyenkor általában egy újat próbálunk ki, de úgy voltunk vele, hogy inkább biztosra megyünk és a régit vesszük elő. Visszatérünk az alapokhoz, újra nekifutunk. Nem gondoljuk, hogy az előző kasztninak valami baja volt, de azért inkább a csere mellett döntöttünk.”
Bár a Red Bull autója aerodinamikailag a legjobbak között van, ez pedig a leglényegesebb tényező a barcelonai pályán, Vettel elhessegette a győzelem lehetőségét.


“Óriási meglepetés lenne, ha erre a versenyre behoznánk a hátrányt (a Mercedeshez képest). Győzni jövünk persze, nem a harmadik vagy ötödik hely a célunk, de azért reálisan kell néznünk az esélyeket. A cél mindig az, hogy a maximumot hozzuk ki az autóból, az már elégtétel, ha sikerül. Ha ez a dobogót jelenti, akkor azt, ha az ötödik helyet, akkor ötödiknek kell lenni – de akkor a hetedik hely már nem kielégítő. Persze a végső cél a győzelem, azonban ehhez sok dolognak kellene összeállnia. A Mercedes nagyon erős, nehéz megverni őket, persze nem lehetetlen.”
A Red Bull fő hátránya – az amúgy folyamatosan javítgatott – Renault-motor gyengeségéből, az egyeneseken elért végsebességből fakad, de Vettel reméli, hogy képesek lehetnek a Ferraritól  Sanghajban látott előrelépésre.
“Nem titok, a szektoridők alapján egyértelmű, hogy az egyenesekben veszítjük a legtöbbet. De a remény sosem hal meg. Nyilván az elejétől kell nézni: a téli teszteken sajnos nagyon messze voltunk attól, amit szerettünk volna. Az autó szinte minden kanyarban kigyulladt, a motor sehol sem volt a megbízhatósággal és a teljesítménnyel kapcsolatos elvárásainkhoz képest, viszont azóta elég jól magunkra találtunk. Azonban az a fejlesztési időszak most is hiányzik.”
“De mindig van remény. Nézzük csak meg a Ferrarit, a legutóbbi futamon elért előrelépésük elsősorban az egyenesekben érvényesült. Úgy tudom, a jobb üzemanyagnak köszönhetően máris 7 km/órát gyorsultak. Azt is tudjuk, hogy a mi hátrányunk több, mint 7 km/h, a Mercedeshez képest, de a dolgok gyorsan változhatnak, szóval 100 százalékosan kell hajtanunk mind az autó, mind a motor tekintetében. A Renault és a Red Bull Racing egy csapat, mindannyian tudjuk, mennyire igyekeznünk kell, hogy elkapjuk a jelenlegi éllovas Mercedest.” 

Kommentek

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

Folyik a benzin a BMW villanyautójából

Átfogó visszahívást kezdeményezett a BMW az USA-ban, vélhetően globális folytatása is lesz az ügynek. Az i3-as városi villanyautók hatótávolság-növelőjével van gond.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.