F1: Soványabb autóval támadna fel a Sauber

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.05.07. 13.30

A Sauber a hétvégi Spanyol Nagydíjra alapvetően átalakított, könnyebb autóval készül, a cél a pontszerzés.

A Sauber 2013-hoz hasonlóan gyenge autóval kezdte az új idényt, a C33-as a Ferrari motor állítólagos túlsúlya mellett a kasztni nehézségével is küszködött, a nagy termetű Adrian Sutil már az ivással is spórolt emiatt.
Az európai szakasz kezdetét jelentő Spanyol Nagydíj hagyományosan az első nagy fejlesztési csomagok bevetésének ideje, nem lesz ez másként a svájci csapatnál sem, már-már B verziót küldenek a pályára Barcelonában.


“A Spanyol Nagydíjra a C33-as alapvető revízión esett át, komoly súlycsökkentés és jelentős aerodinamikai frissítés érkezik. Ide tartozik majd az új első szárny, új motorborítás, új oldalsó légterelők és még jó néhány aerodinamikai módosítás” – sorolta a Sauber vezető pályamérnöke, Giampaolo Dall’Ara,
“Ezeken túl szoftverfrissítés is érkezik, amellyel hatékonyabban használhatjuk majd az erőforrást. Sűrű lesz a péntekünk az autó hangolásával. Nyilván nagyon szeretnénk, ha az erőfeszítések a jobb köridőkben is megmutatkoznának, azonban azt is tudjuk, hogy a többi csapat is fejleszt, szóval majd meglátjuk, hol is állunk. Mi mindenesetre mindent beleadunk majd, hogy pontokért küzdhessünk” – tette hozzá.
A német Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a jelentős súlycsökkenés 10-15 kg-ot jelent, ez azonban még mindig csak a 60 kg alatti Esteban Gutierreznek segít, ugyanis csak az ő esetében jutnak a megengedett 692 kilós minimális súlyhatár alá, csak nála lehet játszani a ballasztokkal, Sutilnál erre továbbra sem lesz lehetőség.
A Sauber 2014-ben az első négy fordulóban nem szerzett pontot, amivel bő húszéves Forma-1-s története egyik leggyengébb idénykezdését produkálta – csak 2010-ben és 1996-ban volt hasonlóan eredménytelen a szezon eleje. 

Kommentek

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.