Olasz cég hangosíthatja a Forma-1-et

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.30. 12.30

Olasz sajtóértesülés szerint megvan a cég, amely a Forma-1-ben idén bevezetett V6-os motorok hangját javíthatja.

A Forma-1-ben 2014-ben bevezetett 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrások hangja számos kritikát kapott, sokaknak egyáltalán nem tetszik a zaj, mások érdekesnek találják a hangszínt, de keveslik a hangerőt.
Bár egyesek örülnek, hogy ma már a nézők hangja és az autó egyéb zajai, például a gumicsikorgás is hallható, határozott cél maradt az erőforrások által nyújtott hangélmény javítása.


Az olasz Autosprint tudósítása szerint két héttel ezelőtt a Kínai Nagydíj helyszínén össze is ültek az F1-es gyártók és fejesek, hogy a konkrét megoldásról tárgyaljanak.   
“Az egyeztetések elején járunk. Azt hiszem, reálisan kell tekintenünk az esetleges lépésekre, ugyanakkor viszont ez egy kényes terület, mindenesetre részt vállalunk majd minden tanulmányban, amelyek előkészítik a változtatást” – mondta a Renault Sport F1 második embere, Rob White.
A motorok hangjának javítása óriási kihívás, ugyanis a turbós erőforrások alapvető jellegéből fakad, hogy a turbó elnyeli a zaj nagy részét, márpedig a teljes, újabb csillagászati összegeket felemésztő áttervezés kizárt. A megoldás a kipufogók “barkácsolása” lehet. 
Az Autosprint úgy tudja, hogy a terület vizsgálatára, a megoldások kidolgozására már megtalálták a jelöltet, egy meg nem nevezett olasz cég hamarosan hivatalosan is megbízást kaphat a munkára.

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.