F1: A Mercedesnél tér vissza Kovalainen?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.29. 12.35

Finn sajtóértesülés szerint Heikki Kovalainen a Mercedes AMG-nél kaphat újra Forma-1-es munkát.

Heikki Kovalainen 2012 végén kipottyant a Caterhamtől, ugyanis nem volt hajlandó személyes szponzorokat felhajtani, kicsit össze is kapott ezen a főnökkel, Tony Fernandesszel. A finn pilóta azért nem maradt sokáig távol, a 2013-as idény elejétől már a kiscsapat tesztelőjeként dolgozott, a szezon utolsó két futamán pedig a Lotusnál versenyzőként is helyettesítette az idő előtt távozott Kimi Räikkönent.


A lotusos beugrás nem sikerült valami fényesen, a finn pilóta pedig megint csak nem akart fizetős versenyző lenni, így 2014-re újra kimaradt – most azonban visszatérhet.
A finn Ilta-Sanomat értesülése szerint a 32 éves Kovalainen előrehaladott tárgyalásokat folytat a Mercedes-csapattal, az alakulat hivatalos teszt- és tartalékpilótája lehet hamarosan.
A Mercedesnél korábbi mclarenes csapattársa, Lewis Hamilton mellé kerülhet majd vissza. Kovalainen 2008-2009-ben versenyzett a wokingi csapatnál, Hamilton mellett azonban gyenge másodhegedűs volt, mindössze egy – szerencsés – győzelmet szerzett a 2008-as Magyar Nagydíjon.

Kommentek

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A Skodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

Már osztják az új rendszámokat az autósoknak

Megkezdték a meglepetésbetűs új azonosítók kiosztását az okmányirodák.

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.