F1: Mercedes-uralom, halálos unalom

Forma-1 Kínai Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.20. 10.52

Az eseménytelen Kínai Nagydíjon a Mercedes újabb kettős győzelmet aratott, Hamilton behúzta idei 3. győzelmét, Rosberg a második. Alonso a dobogóra juttatta a Ferrarit.

Kimondottan lapos versenyen szerezte meg a Mercedes újabb kettős győzelmét a Kínai Nagydíjon. A pole-ból induló Lewis Hamilton fölényes rajt-cél győzelemmel pályafutása során első ízben sorozatban harmadik versenyét nyerte, Nico Rosberg pedig a nem működő telemetria és a rajt utáni visszaesés ellenére másodikként ért be.
A futam értékelhető eseményének számít a Ferrari magára találása, a jól startoló Fernando Alonso a 3. helyre hozta be a vörös autót, idén először szerzett dobogós helyezést az olasz csapat.
A Red Bull-pilóták két-két helyet visszaesve a 4-5. pozícióban értek be, a további pontokon a Force Indiá-s Nico Hülkenberg, a williamses Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen, Sergio Perez a másik Force Indiával, és a négy versenyéből harmadik alkalommal top10-es Toro Rosso-újonc, Danyiil Kvjat osztozott.
Így zajlott a futam 
Szürke, hűvös, de száraz időben kezdődött a 2014-es Forma-1-es idény negyedik versenye, a Kínai Nagydíj Sanghajban. 
Az élről Lewis Hamilton igyekezett pályafutása során első ízben sorozatban harmadik futamát. Mögüle a két Red Bull Daniel Ricciardóval és Sebastian Vettellel, majd a másik, telemetriai problémákkal küszködő Nico Rosberg kezdett.


A német mellől Fernando Alonso, mögülük a két Williams, Nico Rosberg, Jean-Eric Vergne és Romain Grosjean következett a top10-ben. Kimi Räikkönen a 11., Jenson Button a 12. pozícióból indult.
A startnál Hamilton simán elment, hátrébb Felipe Massa ugrott előre, volt csapattársával, Alonsóval koccant, de megúszták. Alonso is előrébb lépett, megelőzte Ricciardót, Hamilton és Vettel mögé ért fel a 3. helyre. Rosberg csúnyán visszaesett, ahogy Valtteri Bottas is veszített – ők is összeértek az első kanyarban.
A sorrend a 3. körben Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Rosberg, Hülkenberg, Grosjean és az egy helyet előrébb jutó Räikkönen volt az első tízben. Rosberg a 4. körben megelőzte Massát.
Felipe Massa versenye a 11. körben omlott össze, a bokszkiállásánál a rajtbalesetnél megsérült felfüggesztésre nem tudták rögzíteni a felniket, a brazil óriási hátránnyal tért vissza. A 8-13. körben a többség kereket cserélt, Alonsónak sikerült Vettel elé visszaérnie.
Ricciardo a 16. körig kivárt, ő is visszaesett, de valószínűleg jóval hosszabb második etappal akarta visszahozni ezt később.
Hamilton egészen a 18. körig húzta, addigra egy teljes bokszkiállásnyi előnyt kiautózott, így az élre is tért vissza. A sorrend ekkor Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg, Ricciardo, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Grosjean és Perez volt a pontszerző helyeken.


A 23. kör elején német-német csata zajlott, Rosberg megelőzte Vettelt. A Red Bull-os az első, “csiga” kanyarkombinációban próbált visszatámadni, de a külső íveken nem sikerült a dolog. A következő körben Ricciardo is ráesett Vettel nyakára, összecsapás azonban nem lett belőle, a csapat arra kérte a címvédőt, hogy engedje el jobb stratégián lévő csapattársát.
A verseny felén túl Hamilton továbbra is zavartalanul vezetett, hátrébb Rosberg lassan felzárkózott a 2. helyen haladó Alonsóra. A 34. körben a spanyol, eggyel később pedig Vettel is kereket cserélt. Utánuk Rosberg és Ricciardo egyszerre járt kint, majd a 39. körben a vezető Hamilton is megejtette az utolsó kiállását.
15 körrel a vége előtt a sorrend Hamilton, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Perez és a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat állt a top10-ben. Rosberg újra egyre közelebb került a Ferrari spanyoljához, a 43. körben pedig játszi könnyedséggel meg is előzte. Alakult az újabb mercedeses kettős győzelem.
A záró körökben Ricciardo egy kicsit közelebb lopta magát Alonsóhoz, de a spanyol előnye bőven elég volt ahhoz, hogy a spanyol ne legyen veszélyben.


A Mercedes tehát újra kettős sikert könyvelhetett el, a kockás zászlónál – amit véletlenül már az utolsó előtti körben is meglengettek – Hamilton volt az első, mögötte Rosberg ért be. Alonso is magabiztosan hozta a 3. helyet, ami a Ferrari idei legjobb eredménye.
Kimi Räikkönen 8. helyével kettős pontszerzés sikerült a maranellóiaknak, ahogy a Force India (Hülkenberg 6., Perez 9.) is ennek örülhetett. Valtteri Bottas (7.) hozta a Williams 6 pontját, míg a 19. éves orosz újonc, Danyiil Kvjat (10.) idei harmadik pontszerzésével bizonyította, hogy nagyon jól választott vele a Toro Rosso.
A világbajnokság három hét múlva az európai szakasz első futamával, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik majd.
Kínai Nagydíj, Sanghaj, 2014.04.20.

Kommentek

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.