F1: Alonsót is meglepte a dobogó

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.04.20. 11.15

Nico Rosberg láthatóan csalódott volt a második hely miatt a Kínai Nagydíj után, de Fernando Alonso sem volt szószátyár. A dobogósok nyilatkozatai.

Lewis Hamilton (1.): “Fantasztikusak voltak a rajongók egész héten, rengeteg energiát kaptam tőlük. Meghozta a gyümölcsét a csapat kemény munkája, el sem tudom hinni, mennyire jó volt az autó, és hogy mennyire odaadóan dolgozik mindenki. Nagyon örülök, hogy Nico is itt áll mellettem, nagyszerű eredmény a csapatnak. Lendületben van a csapat, folyamatosan dolgozunk a javuláson, remélem, minden így folytatódik majd!”

Nico Rosberg (2.): “Még mindig vezetem a bajnokságot, ami nem rossz, figyelembe véve, hogy milyen rosszul alakult számomra a hétvége. Semmi infót nem kaptak az autómról, fogalmuk sem volt, mit csinálok. Elégedett vagyok a második hellyel, várom a spanyol futamot. Nagy élvezet vezetni ezt az autót, nagyon jó és gyors.”

Fernando Alonso (3.): “Jó hétvége volt, sikerült kicsit javítanunk az autón. Számunkra is kis meglepetés, hogy ideértünk a dobogóra. Harmadik vagyok a bajnokságban Hamilton és Rosberg mögött, de azért nem úgy kezdtük a bajnokságot, ahogy szerettük volna. A Massával való ütközés szerencsés volt, mindketten folytatni tudtuk, de a következő versenyen örülnék egy tisztább rajtnak.”

Kommentek

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

Minden második autós kártérítést kap

500 millió forintból javítják ezekben a hetekben a kátyúkat országszerte, de a Magyar Közút szerint az általuk használt anyag csak ideig-óráig jó, a tartóssága változó. Akinek megsérült az autója, jelentkezzen, jár a pénz.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.