F1: Räikkönen a sebességváltó miatt szenvedett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.19. 10.40

Kimi Räikkönennek újabb rossz hétvégéje van, a finn alatt megint nincs rendben az autó. Fernando Alonso ellenben lelkes, a Red Bullokra vadászna vasárnap.

Kimi Räikkönen számára nyögvenyelősen indul a második ferraris karrier, a finn még mindig küszködik. A Kínai Nagydíj pénteki első edzésén műszaki problémák miatt nem vezetett, a csonka felkészülés pedig az időmérőn is éreztette a hatását, a tetejébe pedig a sebességváltó is rakoncátlankodott nála. 11. lett az esős kvalifikáción.


“Hát, nem valami jó eredmény, de elég nehéz a helyzetem. A tegnapi gondok után nehéz dolgom volt ma. Problémák voltak a visszaváltással, ez van” – mondta, hozzátéve, hogy a várhatóan száraz futam sem jelent garanciát a jobb szereplésre. “Tegnap száraz körülmények között voltak problémáim, szóval majd meglátjuk.”
Az 5. helyről induló, a pénteki edzéseken erősnek tűnő Fernando Alonso sokkal feldobottabb volt, azt mondta, hogy bár a Mercedes megfoghatatlan, a 2-3. helyről rajtoló Red Bullok ellen lehet esélye vasárnap.
“Jól érzem magam. Az autó jobban tűnik, mint Bahreinben volt, a mostanra hozott fejlesztések pozitív eredményt mutatnak. Tudjuk, hogy ez még nem elég, de ez az első lépés. Az ötödik rajthely jó eredmény. Remélhetőleg holnap az első pár körben sikerül megtartani ezt a pozíciót, és az élbolyban mehetünk majd.” 
“Két hete Bahreinben a 9-10. helyért küzdöttünk, az nem elég. Reméljük, hogy ezúttal már komolyabb pontokra hajthatunk! Tudjuk, hogy a Mercedes elérhetetlen, de bízzunk benne, hogy a Red Bulloktól nem leszünk nagyon elmaradva!”

Kommentek

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.