A Ferrari-csapatot 2008 óta irányító Stefano Domenicali a gyenge idénykezdés után hétfőn bejelentette lemondását.
Az elnök, Luca di Montezemolo Domenicali helyére az eddig a Ferrari amerikai elnök-vezérigazgatóját, a gazdasági-marketing téren kétségtelenül jól teljesítő, de motorsport-tapasztalattal nem rendelkező Marco Mattiaccit ültette. 
A 44 éves olasz kinevezése sokakat meglepett, egyesek szerint csakis átmeneti megoldásról lehet szó, ugyanis nehéz elképzelni, hogy komolyan, hosszú távon Mattiacci irányíthatná a Forma-1-es csapatot.  


Montezomolo azonnal válaszolt is a kritikákra: 
“Olaszországban ritka dolog a lemondás. Bár 23 éve alatt Domenicali jó néhány bajnoki cím részese volt, volt hozzá ereje, hogy megtegye ezt a lépést, miután nem jöttek az eredmények” – méltatta az elődöt, majd áttért Mattiaccira.
“Úgy döntöttem, hogy egy fiatal vezetőt válaszok, olyat, akiben nagyon hiszek. Hallottam, olvastam néhány kommentárt, például hogy Mattiacci nem mérnök. De a mi mindannyian a Ferrari mérnökei vagyunk! Olyasvalakit akartam, aki a Ferrari-család tagja, ugyanis nagyon sok igen tehetséges és jó képességű emberünk van.”
Montezemolo hozzátette, hogy Mattiacci a Ferrari anyacége, a FIAT főnöke, Sergio Marchionne “teljes egyetértésével” történt.
“Most (a személycsere után) nagy fordulatot várok. Újra győzni fogunk, és nem hagyjuk, hogy az új szabályok tönkretegyék a sportágat. Nekünk a Forma-1 az életünk! Sokáig ő fogja vezetni a csapatot. És én is hangsúlyosaban irányítom majd a Forma-1-es csapatot, amíg ő beletanul.”
Elképzelhető, hogy Domenicali bukása és Mattiacci kinevezése egyébként csak az első dominó a sorban, egyesek úgy vélik, hogy a 66 éves Montezemolo pozíciója is inog, Domenicali elküldésével legfeljebb időt nyert, de ő maga is bukhat-távozhat hamarosan.