F1: Szenvedett a McLaren-vezér

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.14. 09.35

A hatalomba idén visszatért Ron Dennis iránytűként vállal szerepet a csapatnál, az idény végére pedig futamgyőzelmeket vár az alakulattól.

Ron Dennis idén év elején menesztette a Forma-1-es csapatot 2009 óta irányító Martin Withmarshot – akiről azóta sem hallani semmit -, a 2013-as, pocsék szezon után újra ő vette kezébe az alakulat vezetését. A F1 hivatalos oldalának adott friss interjújában keményen, ridegen értékelte a közelmúltat és mutatta be, hogy fogja ráncba szedni a McLarent.
“Természetesen fájdalmas volt látni (a 2013-as küszködést). De csakis akkor lehet megítélni az eredményt, ha tényleg 100 százalékosan átadja az ember az irányítást, máskülönben felmerülhet, hogy ő maga is befolyásolta a döntéseket. Végül azonban úgy láttam, hogy új irányt kell szabni, össze kell rántani a csapatot és mindent el kell távolítani, ami nem járul hozzá a közös erőfeszítéshez. A csapatban többek figyelmét is elvonták egyéb tevékenységek” – utalt Whitmarshra és másokra.
“A cégeknél nem mindig kell radikális változás, inkább finomhangolni kell. Egy azonban biztos: a cégnél jó néhányan elvesztették az iránytűt, nem a jó irányba mentek. Az elmúlt hetekben többször is ismertettem a helyes irányt, amerre tartanunk kell. Így az emberek nem fecsérlik felesleges dolgokra az energiát. Ki kell jelölni a világos célt, aztán ki kell választani a megfelelő embereket, akik a lehető leggyorsabban képesek azt elérni.”


“Felvállaltam, hogy én irányítok, én alakítom ki a jövő McLarenjét. Tudom, hogy utólag majd megítélnek, leginkább pedig a kudarctól rettegek, de nem fogok kudarcot vallani, nem áll szándékomban. Ha mégsem sikerül elérni a tökéletességet, az nem az én erőfeszítéseimen múlik majd. Perfekcionista vagyok, mindenki másnál jobban hajtom magamat. Azonban aki nem képes tartani a lépést az öreggel, az felkészülhet a következményekre!”
Dennis elismeri, hogy a tavalyhoz képest szemmel látható formajavulás ellenére jelenleg még nem képes győzelemre a csapat, de az idény végére már ezt várja el, főképp, hogy 2015-ben a Hondával kezdődő új korszakot rögtön sikerekkel kellene kezdeni.
“Úgy gondolom, hogy a szezon későbbi szakaszában már nyerhetünk majd. Folyamatos javulást akarok látni, mert az idényt már győztes csapatként kell befejeznünk. Ez kell, hogy a célunk legyen. Most még nem győzhetünk. Az az igazság, hogy a Forma-1 mára egyre kevésbé ciklikus. Régebben a tél lezárást és új kezdetet jelentett, de ma már folyamatról van szó. A nagyobb szabályváltozások nyújtotta lehetőség híján már idén a lehető leghamarabb versenyképessé kell válnunk, és azok is leszünk!”
A McLaren-vezér azt is elárulta, hogy ő döntött Sergio Perez tavaly év végi elküldéséről, hogy kipróbálhassák saját neveltjüket, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon rögtön 2. hellyel nyitó Kevin Magnussent. Hamarosan pedig, akár már 2015-ben a csapat másik fiatalja, a belga Stoffel Vandoorne is ilyen lehetőséget kaphat – főleg, hogy Jenson Buttonnak idén lejárt a szerződése.


“Az én döntésem volt Kevin előléptetése. Azért döntöttem így, mert úgy éreztem, meg kell néznünk, hogy tényleg igaz-e, amit a mérnökök gondolnak róla, és eddig jól is szerepelt. És Stoffel Vandoorne is nagyon szépen szerepelt Bahreinben (a GP2-ben), azt hiszem, az idény végére nagyon is kívánatos jelöltté válik ő is.”  
Dennis nyíltan azért nem tervezgeti Button elküldését: “Bármi lehetséges, de Jenson nagyszerűen teszi a dolgát. Gyors, elkötelezett, semmi okunk rá, hogy ne gondoljunk a közös folytatásra. Persze majd meglátjuk az év végén.”

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.