F1: Ki a hibás a halk motorokért?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.13. 16.30

A Nemzetközi Automobil Szövetség volt elnöke, Max Mosley azt mondja, ha valaki felelőst keres az új Forma-1-es motorok bevezetéséért, akkor ő az, akire mutogatni kell.

A 2014-es Forma-1-es idény legfőbb változása egyértelműen az új, 1,6 literes, turbós V6-os hibrid erőforrások bevezetése. Az új motorok a korábbiaknál halkabbak, de kevesebbet is fogyasztanak, valamint az autóipar szempontjából is relevánsabbak.
A nézők persze leginkább csak az F1 “megnémulását” és az üzemanyag-spórolási “versenyt” érzékelik, így az új stílusú Forma-1 komoly sokkot jelentett a szezon kezdetén. A sportágat felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előző elnöke, Max Mosley egy friss interjúban vállalta a felelősséget az új motorok népszerűtlen vonásaiért, és igyekezett tágabb kontextusba helyezni a jelentőségüket:  


“Ha valakit hibáztatni kell, hát az én vagyok. Mi akartunk új technológiát bevezetni. Még 10 éve indult az egész, és ami engem illet, nekem tetszik is az új hang” – mondta a Daily Mailnek. 
“Én mindkét fülemben hallókészüléket viselek, ugyanis 40 éven keresztül kapták a füleim a motorzajt. Az én hallásom már menthetetlen, de a jövő generációké még nem. A halkabb motorok családbarátabbak. Ma már kisgyerekeket is ki lehet vinni a futamokra, nem kell félni, hogy megsüketülnek.” 
“A Forma-1 számára lényegi kérdés, hogy képes legyen fejlődni. A 20 század nagy kihívása a biztonság volt, a 21. századé a környezetvédelem. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor a sportágra az eljelentéktelenedés veszélye vár. A nagy cégek, az autógyártók számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, szóval ebbe az irányba kell menni, hogy nem távozzanak a gyártók és a szponzorok. Így láthatják, hogy ez a technológia az utcai autók fejlesztése szempontjából is releváns.” 
Több szakemberrel, szakújságíróval egyetértve Mosley leginkább az F1 szereplőit és az FIA-t tartja hibásnak a jelenlegi helyzet kialakulásáért, ugyanis sem a csapatok, sem a sportág irányítói nem kommunikálták megfelelően az új Forma-1 előremutató jelentőségét és a szabályok mögött rejlő megfontolásokat:
“Ha valamivel, hát inkább az új szabályokkal van gondom, azzal, hogy a mögöttük húzódó elgondolásokat nem teszik érthetővé a nagyközönség számára. Ez egy elszalasztott lehetőség.”

Kommentek

Minden évben jön egy-egy elektromos Mercedes

Felső fokozatba kapcsol a Mercedes-Benz villanyautó-projektje: kilenc éven belül tíz vadonatúj elektromos modellnek kell piacra kerülnie.

Felejts el mindent, amit eddig a Suzuki Ignisről gondoltál!

Az új Suzuki Ignis csak nevében hasonlít a korábbi, szomorú, szögletes kisautóra. Az új divatos, okos belül és vezetni is jó.

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.