Perez majdnem kiszállt az F1-ből

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.11. 09.30

A múlt hétvégén Bahreinben dobogóra álló Sergio Perez a McLarentől való ejtése után kész volt hátat fordítani a Forma-1-nek. Jól tette, hogy nem tette.

Sergio Perez a 2012-es  idény első felében ragyogó versenyekkel, dobogós helyezésekkel hívta fel magára a figyelmet, így a McLarennél úgy döntöttek, hogy a sauberes mexikóival pótolják a Mercedeshez távozó Lewis Hamiltont.
A mclarenes kaland rosszul sült el, a wokingi csapat három évtizede nem épített annyira versenyképtelen autót, mint 2013-ban, Perez nem tudott sokat kihozni a helyzetből így ősszel bejelentették, hogy egy szezon után búcsút is intenek neki.


A pilóta akkor nagyon nekikeseredett, de végül helyet talált a Force Indiánál, a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon pedig már dobogóra is állt az új csapattal – nem úgy, mint a McLarennel az előző évben. 
“Amikor kiderült a McLaren döntése, nagyon neki voltam keseredve. Azt mondtam magamban, hogy ez így nem nekem való, kész voltam rá, hogy valami mással foglalkozzak. Kerestem, hogy mi motiválhatna a Forma-1-ben maradásra, mert készen álltam rá, hogy más lehetőségek után nézzek” – mondta az Autopsortnak. “De aztán képbe került a Force India, sima, magától értetődő volt a döntés, és sikerült is megegyeznünk.”
Perez az első két hétvégén rendesen kikapott csapattársától, a már-már szokás szerint brillírozó Nico Hülkenbergtől, Bahreinben azonban fordult a kocka, és a mexikói hozta a dobogós eredményt a csapatnak.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Ilyen a Forma-1, egyik napról a másikra megváltoztatja az életünket. Most már büszkén tekinthetek vissza, és bizakodva nézhetek előre. Tudjuk, hogy a Forma-1-ben egyik pillanatról a másikra lehet a sztárból senki, és fordítva is. Most itt az ideje, hogy előre tekintsek.”
“A McLarennél tapasztalatokat gyűjtöttem, jobb versenyzővé váltam ott. De a Force Indiánál a bahreini volt az első hétvégém, amikor nem volt semmilyen probléma, a tempóm pedig rögtön biztató is volt, szóval várom a továbbiakat.”
“Szerintem jönnek még jó eredmények. Ez csak a harmadik Force Indiá-s futamom volt, későn is érkeztem a csapathoz, ezért eltartott egy darabig a beilleszkedés, az ismerkedés, szóval nagyszerű, hogy már most a dobogóra tudtam állni!”

Kommentek

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

F1: Hamiltonék nem kérnek a csapatutasításokból

A Mercedes versenyzői azt mondják, nem s szeretnének a csapatutasításokról és a pilótasorrendről beszélni, persze ha úgy alakul, engedelmeskedni kell.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírsággkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

Itt zárják le Budapestet a hosszú hétvégén

Április 30-án és május 1-jén rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával.

Százéves plug-in hibriddel ünnepel a Mitsubishi

Legelső autójának modern újraértelmezésével köszönti magát az idén száz esztendős Mitsubishi.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.