Csakis a turbómotorokra való 2014-es váltás miatt nem merült fel komoly témaként a Forma-1-ből való kilépés a Mercedesnél. Thomas Weber, a Mercedest irányító Daimler fejlesztésekért felelős igazgatótanácsi tagja szerint erősen kétséges lett volna a folytatás, ha a sport nem vált irányt.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Az már régóta ismert, hogy a sorozatban nyert világbajnoki címek ellenére a Renault kiszállt volna az F1-ből, ha maradnak a V8-asok, a Honda pedig az új 1,6-os turbók nélkül nem jelentette volna be visszatérését 2015-től.

“Bizonytalanná vált volna a Mercedes F1-es jövője a régi motorok megtartásával? Azt kell mondanom, hogy igen” – jelentette ki Weber, aki szerint a Mercedes győzelmei esetén is csak a távozás időpontja lett volna kérdés. “Az igazgatótanács az ilyen dolgoktól függetlenül dönt. Felelősek vagyunk a cég működéséért, csak azért maradni, mert nyerünk, nem elég erős érv.”

Weber szerint egy gyártónak ma az számít, hogy az F1-es irány párhuzamosan fusson az utcai autók fejlesztésével. Ebből a szempontból pedig soha nem volt annyira a “helyén” a Forma-1, mint most. “Korábban csak szórakozásból jártam a versenyekre. Most a munkám része” – jellemezte a változást Weber.

“Soha nem volt még annyira közel az F1-es technológia az utcai autókhoz, mint most. Kis lökettérfogat, turbófeltöltés és hibrid technológia – pont erre van szükségünk. Nekünk is van abban felelősségünk, hogy elmagyarázzuk a szurkolóknak, hogy ez az egész miért jó, ez az egyetlen reális alternatíva.”

Még Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező igazgatója is úgy érzi, az F1 térdre rogyott volna az új motorok nélkül. “A régi motorokkal a garázscsapatok irányába ment volna a sport” – vélekedett Lauda. “A nagy gyártók mind eltűntek volna, velük együtt pedig a rajongók is. A lehető legjobb dolog volt elmenni a modern, jövőorientált F1 irányába.”