Fotó: Europress

Fotó: Europress


A Forma-1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzése megerősítette, amit előre tudni lehetett: a Mercedes ezen a hétvégén is erős. Az élen a szepangi győztes, Lewis Hamilton zárt, mögötte csapattársa, Nico Rosberg következett.
A legközelebbi üldöző a ferraris Fernando Alonso volt, igaz, a spanyol már fél másodpercet kapott. A Ferrarinál akadt egy csúnya baki: a kétszeres bajnokot egyik alkalommal úgy küldték ki, hogy az autón három közepes és egy lágy keverékű abroncs volt, a bokszutcából kellett visszatolni a cseréhez.
A Force Indiá-s Nico Hülkenberg sokadjára bizonyította, hogy élcsapatnál lenne a helye: a 4. lett, míg mögötte két bajnok, 250. futamára készülő Jenson Button és a korelnök, Kimi Räikkönen következett.
A top10 végébe befért még két újonc, a mclarenes Kevin Magnussen és a Toro Rosso meglepetésembere, Danyiil Kvjat, és a címvédő, Sebastian Vettel.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A Red Bull Daniel Ricciardo kezei között még láthatatlanabb volt az első edzésen, az ausztrál mindössze a 14. eredménnyel végzett. Befért elé a két Williams Felipe Massával, valamint a csapat tesztelőjével, Felipe Nasrral, aki fél másodpercet kapott veterán druszájától és honfitársától.
Hátrébb, a Saubernél és a Catwerhamnél a tesztelők kaptak lehetőséget, Giedo van der Garde Esteban Gutierrez, míg Robin Frijns Kobajasi Kamui autóját vezette.
A Lotus továbbra sem villogott, de nagy eredmény, hogy mind Pastor Maldonado, mind Romain Grosjean nagyjából teljes programot teljesített, sok kört futott.
Bahreini Nagydíj, 1. szabadedzés, Szahír, 2014.04.04.