F1: Még tíz évig megtartanák Alonsót

Ennél nincs jobb üzlet

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.04.02. 13.35

A Ferrari szponzora, a Santander nagyon elégedett a Forma-1-es jelenlétével, kirakatemberüket, Fernando Alonsót pedig még 10 évig a sportágban szeretnék látni.

A spanyol Santander bank 2007-ben lépett be a Forma-1-be, az akkor a McLarennél versenyző Fernando Alonso “mellé”. Bár a spanyol pilóta már a következő idényre távozott, a pénzintézet maradt a brit csapatnál, azonban 2010-ben Alonsóval együtt a Ferrarinál is megjelent.


A Santander vezére, Emilio Botin szerint ennél jobb üzletet és kombinációt elképzelni sem lehet, szeretnék, ha Alonso még egy évtizedig maradna az F1-ben – természetesen velük együtt.
“Még legalább tíz évig szeretnénk maradni a Forma-1-ben, vagy akár tovább is. Meggyőződésem, hogy Fernando Alonso pedig tíz év múlva is ugyanolyan jó lesz még, mint ma” – idézte a spanyol Marca a cégvezért.
Botin azt is tisztázta, miért minimalizálták a jelenlétüket a McLarennél: “Ferrariból csak egy van, pont. A mclarenes jelenlét is érdekünkben állt, hiszen van bankunk Angliában is, de ez csak egy kisebb szponzori üzlet volt. Míg Lewis Hamilton is velük volt, volt értelme a dolognak. Button is egy nagyszerű versenyző, de azért más tészta.” 
A Santander-főnök hangsúlyozta, hogy a Ferrari nyögvenyelős kezdése sem rendíti meg a bizalmukat a csapat iránt: “A ferraris partnerség a cég történetének legjobb húzása, kulcsszerepe van abban, hogy a Santendert az egész világon ismerik.”

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.