F1: Alonso elmondta, mi a baj a Ferrarival

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.31. 12.35

Fernando Alonso szerint teljesen világos, milyen hiányosságok miatt nem elég versenyképes a Ferrari autója, de keményen fognak dolgozni a kijavításukon. A bajnoki címek jelentik a célt.

A Ferrari a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon és a vasárnapi Maláj Nagydíjon sem volt komoly tényező, Fernando Alonsónak halvány esélye sem volt, hogy érdemben küzdjön a Mercedesek vagy a Red Bullok ellen, mindössze a stabil “best of the rest” eredményt érte el a két 4. hellyel.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A szepangi verseny után így értékelte a helyzetet, az F14 T formáját, a jelenlegi gyenge pontokat:
“Nem volt elég jó a tapadás, a kanyarkijáratokban veszítettünk. De a talán legjobb tapadással, rendelkező autó, a Red Bull a viszonyítási alap, szóval ez a különbség nagyjából várható is volt. Ami a végsebességet illeti, nem titok, hogy össze sem lehet hasonlítani a Mercedesével. A teszteken, Ausztráliában és itt is ők voltak leggyorsabbak. Bőven van még munkánk.” 
“Nyilván Bahreinre nem tehetünk sokat, hiszen csak pár nap van, de világos, hogy Kínára és Spanyolországra min kell javítanunk az autón – és javítani is fogunk.”
Alonso a kezdeti lépéshátrány ellenére még nagyon is bízik benne, hogy a bajnoki címekért küzdhet majd a Ferrari idén.
“Természetesen nem eszményi ez a kezdés, de csapat hatalmas erőbedobással dolgozik, hogy felzárkózzunk. Ami engem illet, nagyon szeretnék győzelmekért küzdeni, de ha sikerül rendszeresen verni a csapattársat, már azzal is az elvárások felett teljesít egy pilóta.”
“Javulni fogunk, ez tuti. Még csak két futam volt. Alaposan kielemezzük, mely területeken kell fejlődnünk. Elég egyértelműnek látszik a dolog, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető leghamarabb a Red Bull és a Mercedes szintjén legyünk. A remény még nagyon is megvan!” 

Kommentek

Lopás miatt pereskedik a Google-cég

Ipari kémkedés, ellopott találmányok: az autonóm mobilitási piac sem a tiszta lelkű Grál-lovagok játéktere.

Luxus-Passatot épít a Volkswagen

A Passat fölé pozícionált kupélimuzinnal kecsegtet a Volkswagen. Az Arteon prémium középkategóriás termék lesz, ha úgy tetszik, az Audi A5 Sportback házon belüli konkurense.

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod, mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.