Még nem mondtak le Schumacherről

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.27. 07.30

Michael Schumacher menedzsere reagált a Forma-1 volt orvosa által a pár napja kiadott, cseppet sem szívderítő prognózisra.

Még nem mondtak le Schumacherről
A Forma-1 volt orvosa, Gary Harstein blogján időről időre kommentálja a Michael Schumacherről érkező híreket, a laikusok számára is érthető módon vázolja fel a helyzetet és a lehetséges történéseket.
A traumatológus és aneszteziológus szakorvos legutóbbi bejegyzésében elég lehangoló képet festett, világossá tette, hogy egyre minimálisabb az esély, hogy a hétszeres világbajnok még bármilyen formában felépülhet. Hartstein szavaira a német Bildnek reagált Schumacher menedzsere, Sabine Kehm:

Fotó: Europress

Fotó: Europress

 

A legutóbbi közleményemben mondottak továbbra is állnak. Továbbra is bízunk benne, hogy Michael meggyógyul és magához tér majd, ezért küzdünk az orvosokkal együtt, akikben teljesen megbízunk.”
Hartstein blogbejegyzésében, majd lejjebb, a hozzászólások között bővebben is foglalkozott azzal, hogy “megbízható forrásai” alapján úgy tudja, tavaly december 29-i síbalesete után a mentés közben súlyos mulasztások történhettek, amik nagyban ronthatták Schumacher kilátásait.
A volt F1-es orvos szerint a 45 éves expilótát nem intubálták azonnal, sőt a mesterséges lélegeztetését még még az első kórházban, Moutiers-ben sem kezdték meg – ahova eleve nem volt érdemes szállítani, ugyanis nem rendelkezik megfelelő idegsebészeti osztállyal -, állítólag a második, Grenoble-ba való szállítása közben kellett leszállni a helikopterrel, hogy elvégezzék ezt. Agysérüléseknél kulcsfontosságú a légzés mielőbbi stabilizálása, ugyanis a sérülés befolyásolhatja a légzést végző izmok működését, az agy oxigénellátása pedig kritikus jelentőségű ilyenkor.

A Bild kétségbe vonja Hartstein értesüléseinek és a forrásainak hitelességét, a lap szerint az orvos “a Forma-1-ben sosem állt közel Michael Schumacherhez” és “sem a családdal, sem az orvosokkal nincs kapcsolata”.

Tudod miért gyűlölik sokan a BMW-seket? Nézd meg a videót és kiderül..

Kommentek

Ezek az autók most a vevők kedvencei

Német autómárkák kerültek az amerikai Consumer Reports magazin éves márkarangsorának az élére az idén, az amerikai márkák messze mögöttük kullognak. A listát a tulajdonosok elégedettsége alapján állították össze.

Badár Sándor üldözte be a Lada Vestát a magyar piacra

Az első alaposabb körbejárás, beülés után Škoda Rapidok, Dacia Loganok, akár akciós Ford Focusok lehetséges alternatívájának tűnik a Lada Vesta.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

Nagyon pörgött a magyar autópiac februárban

Februárban az egy évvel korábbinál 20,7 százalékkal több, 8000 új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Nyolcéves csúcson a magyar gumiabroncspiac

2016-ban 5,1 százalékkal nőtt a hazai személygépkocsiabroncs-piac a 2015-ös évhez képest.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.