A Maláj Nagydíj hagyományosan az idény egyik legforróbb és legcsapadékosabb versenyhétvégéje, és ez idén sem lesz másként. 


A legfrissebb előrejelzések péntekre, szombatra és vasárnapra is 32-34 fok közötti csúcshőmérsékletet ígérnek, ahogy záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd mindhárom napon. A relatív páratartalom 70-80 százalék körül lesz végig, de 80 százalék fölé is emelkedhet majd, ha a környéken vagy a pályán esik. 
Jelenleg úgy tűnik, hogy vasárnap a verseny előtt egy-két órával szakadhat le az ég, a futam talán száraz is lehet.
Az új erőforrásokkal még most is csak ismerkedő csapatoknak fel lesz adva a lecke, a magas páratartalom és a forróság óriási kihívássá teszi a motorok működtetését és az autók hűtését.
A Pirelli a viszonylag érdes felületű aszfalt és a hőség miatt a két legtartósabb keverékét, a közepest (fehér) és a keményet (szürke) szállítja, de fentiek alapján könnyen lehet, hogy inkább a zöld és a kék Cinturatók, azaz az esőgumik kapják majd a főszerepet.
Az előzési zónákat idén is a hátsó és a hajtű után abból nyíló rajt-célegyenesre helyezte az FIA, két külön mérési és aktiválási ponttal. Az első, egy másodperc alatti követési távolságot mérő pont a 12. kanyar kijárata után lesz, a hátsó szárnyat pedig a hátsó egyenes 104. méterénél nyithatják, míg a második detekciós pont az utolsó, nagy hajtű csúcspontjától kifelé 16 méterre lesz, a célegyenesen pedig 28 méter után lehet majd aktiválni a DRS-t.  
A pilótasteward az F1-ben 1989-ben és ’90-ben szereplő, leginkább horrorbalesetéről ismert Martin Donnelly lesz, aki korábban már többször is betöltötte ezt a posztot.
F1: Malajziát most sem ússzuk meg szárazon 1