F1: Nincs elég ember a Lotusnál

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.03.24. 13.30

Romain Grosjean szerint javult a helyzet a Forma-1-es Lotusnál, de vannak még megoldásra váró problémák.

Romain Grosjean szerint javult a helyzet a Forma-1-es Lotusnál, de vannak még megoldásra váró problémák. Tavaly a csapat versenyképes volt, de az anyagi nehézségek miatt Kimi Räikkönen a Ferrarihoz igazolt, a csapatfőnök Eric Boullier pedig a McLarennél kötött ki. Pastor Maldonado és a PDVSA szponzormillióinak érkezése után a pénz már nem probléma a csapatnál, de ehhez az is kellett, hogy száz embert elküldjenek a csapattól.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Stabilizálódtak a dolgok, a hangulat is kifejezetten jó a csapaton belül” – mondta Grosjean. “Az előző év összes problémáján túl vagyunk.” A francia is látja azonban, hogy a csapat nem kezdte túl jól a szezont, ez pedig részben a hiányos létszámmal magyarázható. “Az biztos, hogy szükségünk lenne még néhány emberre, de összességében pozitív kicsengésűek a dolgok.”

A soron következő, Maláj Nagydíjtól még nem vár csodát a frissen kinevezett csapatfőnök, Federico Gastaldi, de szerinte nem szabad leírni a csapatot. “Bárcsak mást mondhatnék, de még a Malajziában is a tanulás lesz a legfontosabb feladatunk” – fogalmazott Gastaldi. “Ha minden úgy megy, ahogy szeretnénk, és a Renault Sporttal is zökkenőmentesen tudunk együtt dolgozni, folytathatjuk a felzárkózást. Érdemes kivárni, hogy valójában mire képes az E22, mi egy kisebb csapat vagyunk ugyan, de készen állunk a harcra!”

Grosjean szerint Malajziában nagy kihívás lesz a hőség és a kiszámíthatatlan időjárás. “Csapatként az a célunk, hogy előrelépjünk és fejlődjünk. A melbourne-i verseny alapvetően egy jól sikerült, hosszú teszt volt, örülök, hogy sok kört tudtunk megtenni. Szepangban jó lenne a klasszikus menetrendet követni a szabadedzésektől kezdve, már csak azért is, mert az egyik kedvenc pályám. Hasonlóan nagyot szeretnénk előrelépni, mint Ausztráliában, nagyon hiszünk benne, hogy sikerülhet.”

Pastor Maldonado is sokat tanult az idénynyitóból, ezt szeretné hasznosítani a második futamon. “Kedvelem a szepangi pálya kihívásait, aerodinamikai szempontból különösen érdekes” – így a venezuelai. “Remélhetőleg az előzőnél simább hétvége vár ránk, de mindannyian tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk a céljaink eléréséért. Sokat tanultam a melbourne-i versenyből, ennél hosszabb etapot korábban nem tudtam menni az autóval. Ez fontos volt a mérnököknek, az adatokból már látjuk, hol tudunk javulni. Az elsődleges cél egyelőre továbbra is a célba érés.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.