F1: Megmentették Hamilton motorját

Győzni megy Malajziába

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.24. 14.40

Úgy tűnik, a Mercedesnél sikerült kijavítani Lewis Hamilton Melbourne-ben besült motorját, az angol győzni akar a csapat hazai versenyén. Nico Rosberg óvatos.

Lewis Hamilton ugyan elcsípte a 2014-es Forma-1-es szezon első pole-ját Melbourne-ben, de a futam nem hozott sikert, a Mercedes motorja rögtön a rajt után elromlott, három kör után fel kellett adnia a versenyt a favoritnak.
Úgy tudni, a csapatnak sikerült kijavítani a V6-ost, ami nagy megkönnyebbülés, hiszen idén 8 helyett már mindössze 5 erőforrás jár a teljes szezonra, minden további új motor büntetést von maga után.


“Sokat beszélgettünk a mérnökeimmel az elmúlt pár napban, még mindig vizsgálják a dolgot, de úgy tűnik, a motor huzalozásával történt valami, rögtön, miután elhagytam a garázst. Ezt nem lehetett megelőzni. Szerencsére még időben leálltunk – persze én nem igazán szerettem volna. Azt hiszem, használható lesz.”
A főszponzor, a Petronas miatt a Maláj Nagydíj a Mercedes-csapat három hazai versenyének egyike, Hamilton pedig szeretne is győzni a melbourne-i kudarc után.
“A 2007-es bemutatkozóévemben második lettem, az elmúlt két évben is a dobogón végeztem a Maláj Nagydíjon, de győzni még nem sikerült. Nagyszerű lenne most a dobogó legfelső fokára állni az egyik hazai futamunkon, alig várom, hogy visszalendüljek Ausztrália után.”
 


“Ott egyáltalán nem ilyen eredményt szerettünk volna, de a gondokból is mindig lehet tanulni, az idei autók pedig borzasztóan bonyolult masinák. Tudom, hogy mind a brackley-i, mind a brixworth-i csapat a lehető legkeményebben hajt, és én is ugyanígy teszek majd.” 
A szezonnyitót megnyerő Nico Rosberg is szívesen duplázna Szepangban, de hangsúlyozza, hogy semmit sem szabad biztosra venni, a Mercedes jelenlegi előnye nem garancia a bajnoki címre.
“Ausztrália tökéletes szezonkezdést jelentett számomra, de a futam azt is aláhúzta, hogy még nem 100 százalékos a megbízhatóságunk. Volt két hetünk, hogy kiderítsük, mit csinálhatnánk még jobban, szóval remélhetőleg most mindkét autóval jó eredményt érünk el, és továbbvihetjük az erős idénykezdést!”


“De nagyon az elején vagyunk még, sok mindent jobban lehetne csinálni. Tovább kell vinni a lendületet, nem hagyhatjuk, hogy a riválisok beérjenek. Ez a legfontosabb: hajtani tovább. Az előny birtokában elbizakodottá válhatunk. Új ez a helyzet számunkra, szóval csak hajtani kell tovább.” 
“Sokan vannak még itt a brawnos időkből, akik tudják, milyen az élen lenni, és hogy mi kell ahhoz, hogy ott is tudjunk maradni” – utalt a 2009-es bajnoki sikerre. “Most nem szabad elbóbiskolnunk, az ellenfelek őrült módon hajtanak.”

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.