Briatore is kiakadt az új F1-en

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.20. 16.30

Az egykori Renault-főnök, Flavio Briatore szerint értelmezhetetlen és kiábrándító a 2014-es szabályrendszer szerinti Forma-1, az előírások a versenyzés lényegével mennek szembe.

Bár a Forma-1 modern kori történetének egyik legkétesebb figuráját “tisztelhettük” a 2009 végén a szingapúri megrendezett baleset miatt évekre eltiltott Flavio Briatoréban, az tény, hogy az egykori Renault-főnök mindig is a nézők kiszolgálását tartotta elsődleges szempontnak, a versenyzés élvezhetőségét próbálta javítani.
Az olasz csapatfőnök a műszaki tartalom háttérbe szorításáért küzdött – mondjuk közismerten nem is értett az ilyesmihez -, a versenyhétvégék felpörgetését akarta elérni, így érthető, hogy az idei szezonnyitó után lesújtó véleményt fogalmazott meg az új Forma-1-ről.


“A nézők nem értik, hogy a versenyzők miért nem támadnak, miért és hogyan spórolnak az üzemanyaggal, és a világbajnokok miért nem is próbálkoznak a pozíció megvédésével, amikor előzik őket. Egészen furcsa mutatvány volt ez a futam, köze sem volt a világ egyik legszebb sportjához” – mondta az olasz Gazzetta dello Sportnak.
A Briatore szerint a “mérnökök által írt szabályok”, az 1,6 literes turbómotorok, a fogyasztást korlátozó előírások a Forma-1 lényege ellen dolgoznak. 
“A mérnökök kezébe adták a szabályok írását, őket pedig nem érdeklik a nézők és a szórakoztatás. Az eredmény pedig borzalmas. Persze, a szabályok szelleme helyes, de nem szabad elfelednünk, hogy a Forma-1 a pilóták egymás elleni versenyéről szól! Ellentmond a józan észnek, ha arra kényszerítjük őket, hogy lassan vezessenek. Olyan, mintha bevezetnénk, hogy (Cristiano) Ronaldo meccsenként csak tízszer érintheti a labdát. A sztárversenyzőket most arra kényszerítik, hogy könyvelőkként viselkedjenek a pályán.”
“Ha a Forma-1 nem változik meg záros határidőn belül, akkor odalesz a közönsége. Nézzük csak meg az internetes kommenteket, a blogokat, a Twittert – az embereknek nem tetszett az Ausztrál Nagydíj. Értelmezhetetlen és kiábrándító produkció volt. Ez az újfajta F1 túl hamar, túl kipróbálatlanul érkezett, és emiatt az elején Vettel és Hamilton nem is volt küzdelemben. Ez így elfogadhatatlan, kész káosz.”  

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.