A téli tesztek alapján egyértelmű volt, hogy – legalábbis a szezon elején – a Mercedes és pilótái, Lewis Hamilton és Nico Rosberg számít bajnoki favoritnak.
Az Ausztrál Nagydíj időmérőjén megszerzett pole (Hamilton) és 3. rajthely (Rosberg) megerősítette ezt, azonban a versenyen felemás eredményt hozott: míg Rosberg fölényesen nyert, Hamilton motorhiba miatt pár kör után kiállt, nullázott. Az első számú favoritnak tartott angol így máris 25 pontos hátrányban áll csapattársához képest.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda így vigasztalta pilótáját: “Megöleltem és mondtam neki, hogy ez csak az első futam volt. 1984-ben én is elbuktam az első versenyen, aztán a végén mégis bajnok lettem” – utalt a harmadik bajnoki címére, amit mindössze fél pont előnnyel csaklizott el mclarenes csapattársa, Alain Prost elöl. 
A Mercedes hivatalos oldalán megjelent interjúban maga Hamilton is igyekezett pozitívan hozzáállni a történtekhez.
“Nem görcsölök nagyon a hétvégén. Mindent beleadtam, a csapat is mindent beleadott, senki sem hibás. Tanulunk ebből is, és még mindig jobb, hogy most történt, mint a szezon végén. Már az is komoly eredmény, hogy ott voltunk a rajtrácson, hogy versenyképes az autónk.”
“Korai lenne arról beszélni, hogy ez (a kiesés) milyen hatással lesz a dolgokra, szóval bizakodó maradok. Az idény egy maraton, nem sprint. Összeszedjük magunkat, alig várom hogy jól szerepeljek az egyik hazai futamunkon, a Maláj Nagydíjon.”
Rosberg győzelme kapcsán persze egyértelmű, hogy a Mercedes egy lépéssel a többiek előtt jár, a riválisok sorra azt nyilatkozzák, hogy egyetlen csapat emelkedik ki a mezőnyből, ők. A társfőnök, Toto Wolff szerint ettől még nem lehetnek nyugodtak:
“Én nem hiszem, hogy akkora előnyben lennénk. Ha nem érünk célba, elúsznak a pontok, a McLaren vezeti is a konstruktőri bajnokságot. Szóval nem állhatunk le. Igen, pillanatnyilag van egy kis előnyünk, de kudarc is lenne, ha azt hagynánk elveszni.”


“Pozitívum, hogy nagyon integrált a csapat, nem csak a megbízhatóságon dolgozunk. Mindenki nagyon jól együttműködik. Persze dolgoznunk kell a megbízhatóságon, de ugyanígy kell még nagyobb leszorítóerő, össze kell hangolni a rendszereket, javítani kell a hűtést, a teljes csomagot fejleszteni kell. Az hogy épp előrébb járunk vagy hátrányban vagyunk, semmit sem változtat a hozzáálláson.”
Az osztrák szakember elismerte, hogy kicsit tartanak a jövő hétvégi, a névadó szponzor Petronas miatt hazai futamnak számító, mindig igen forró Maláj Nagydíjtól:
“Azt hiszem, minden csapat küszködik a hűtéssel. Újra és újra szembesülünk vele, hogy még annál is nagyobb kihívás, mint vártuk, szóval úgy gondolom, hogy Malajziában igen nehéz lesz kezelni ezt.”