F1: Rosberg nyert, dobogón a Red Bull és az újonc

Hamilton és Vettel az elején kiesett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.16. 08.57

A 2014-es Forma-1-es szezonnyitót nagy fölénnyel a mercedeses Nico Rosberg nyerte, mögötte a hazaiak kedvence, a Red Bull-os Daniel Ricciardo, valamint a McLaren dán újonca, Kevin Magnussen végzett.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Remek rajtot követően az élre állva, a 2014-es Forma-1-es szezonnyitót nagy fölénnyel nyerte a mercedeses Nico Rosberg. Mögötte a hazaiak kedvence, a Red Bull-os Daniel Ricciardo, valamint a McLaren dán újonca, Kevin Magnussen végzett. Mindhárman kirobbanó örömmel vonultak a dobogóra, Rosberg pályafutása során negyedik alkalommal nyert, Ricciardónak ez a legjobb eredménye eddig, Magnussen pedig életében először indult Forma-1-es futamon.

A futamot számos műszaki hiba tarkította, miközben a motorok megnövekedett nyomatéka miatt a pilóták a szokásosnál sokkal többet csúszkáltak és az elektronikus vezérlésű fékrendszerek miatt a féktávokon is akadtak gondjaik.

Sebastien Vettel és Lewis Hamilton is motorhiba miatt – nagyon hamar – feladta a versenyt, a két ferraris, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso pedig folyamatos elektronikai hibák mellett teljesítette a futamot, az 5. és a 8. helyet elérve. Csapatként a McLaren lehet a legelégedettebb, hiszen Magnussen mögött Jenson Button a negyedik helyen zárt. 

Bár volt egy buta balesete, összességében óriásit ment, végig villogott a williamses Valtteri Bottas (6.) és szépen szerepelt a Toro Rosso is, a kettős pontszerzésükhöz a 19 éves orosz újonc, Danyiil Kvjat összeszedett teljesítménnyel tette hozzá a magáét.
A futam után a 100 kg-os fogyasztási limit túllépése miatt a versenybírók vizsgálat alá vonták Ricciardót, kizárás fenyegeti a Red Bullt.

Részletek:

A szombati esős időmérő után felhős, de száraz időben indult a 2014-es Forma-1-es világbajnokság szezonnyitója, az Ausztrál Nagydíj a melbourne-i Albert Parkban.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A rajthoz Sebastian Vettelen (12.) és Esteban Gutierrezen (20.) kívül mezőny a lágy gumit választotta, ők ketten a közepes keverékű Pirellit tették fel. 
Az élről Lewis Hamilton indult, mellőle a hazai reménység, Daniel Ricciardo a Red Bull-lal, a második sorban Nico Rosberg és a McLaren újonca, Kevin Magnussen állt. A top10-ben ott volt még Fernando Alonso, a két Toro Rosso, a Force Indiá-s Nico Hülkenberg és Felipe Massa a Williamsszel.
Három világbajnok és korábbi győztes, Jenson Button, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel a top10 határán várta az indulást. A lotusos Pastor Maldonado a bokszutcából rajtolt, csapattársára, Romain Grosjeanra pedig rögtön bokszutca-áthajtásos büntetés várt, amiért a megengedettnél korábban ment ki a rajtrácsra. 
A formációs körre nem tudott elindulni a marussiás Max Chilton, majd a felsorakozást követően a másik autójuk is megadta magát, Jules Bianchit is le kellett tolni, a mezőny pedig újabb körre ment el. A rádiós beszélgetés alapján Vettelnél továbbra sem volt rendben a motor.
A startnál Rosberg elképesztő rajttal hagyott állva mindenkit és ugrott az élre, Ricciardo megtartotta  a 2. helyet, Hamilton viszont visszaesett, Magnussen is megelőzte. Alonsó is pozíciót veszített, Jean-Eric Vergne megelőzte.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A mezőny végében Felipe Massa és Kobajasi Kamui akadt össze az első kanyarban, kiestek.
Vettel a nyitókörön is motorproblémákra panaszkodott, folyamatosan esett vissza Hamiltont pedig kiállásra szólította a csapat, de nem ment ki a bokszba, így végül módosítottak, azt mondták, menjen csak tovább, de a 3. kör végén motorhiba miatt feladta és a garázsba hajtott.
Az 5. körre a sorrend Rosberg, Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Alonso, Räikkönen, Vergne, Bottas, Kvjat és Button állt az első tízben. Vettel csak poroszkált a pályán, Hamiltonhoz hasonlóan a bokszba hajtott, kiszállt a versenyből. Hamiltonnál a hatból egy, Vettelnél több henger sem működött a V6-osban.
A 8. körben két finn csatázott, a williamses Bottas megelőzte veterán honfitársát, a Ferrariban ülő Kimi Räikkönent, előrelépett a 6. helyre. Az öröm nem tartott sokáig, Bottas túl gyorsan hajtott, a 10. körben falnak vágta a jobb hátsóját, leszakadt az abroncsa, majd a felni egy darabját is elhagyta, a 12. körre a biztonsági autó beküldése mellett döntöttek.
Button azonnal a bokszba hajtott, majd Rosberg, Ricciardo, Magnussen is kihasználta az alkalmat, ahogy aztán mások is sorra, ahogy elérték a bokszutca bejáratát. A safety car mögött Rosberg,  Ricciardo, Magnussen, Hülkenberg, Alonso, Button, Vergne, Räikkönen, Sutil és Kvjat volt a sorrend a pontszerző helyeken.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A biztonsági autó a 16. körre engedte el a mezőnyt, pozícióváltás nem történt az újrarajtolás után, sőt az élmezőny sorrendje tucatnyi körön keresztül ugyanaz maradt azt kivéve, hogy Bottas visszakapaszkodott a top10-be, kitolva Sutilt.
A 29. körben a Caterham újonca, Marcus Ericsson műszaki hibával félreállt, kiesett, Maldonado a 31. körben járt ugyanígy.
A 33. körben megindult a kerékcserehullám, a 38. körre beállt a sorrend: Rosberg, Riciardo, Magnussen, a korai kiállással előrelépő Button, Alonso, Hülkenberg, Vergne, Bottas, Räikkönen és az újonc Kvjat állt a top10-ben.
Magnussen Ricciardóra közelített, hátrébb Bottas üldözte Vergne-t, míg Kvjat azon gondolkodhatott, hogy el tudja-e kapni Räikkönent. Mindkét Ferrari kisebb elektronikai problémával küszködött a futam alatt.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


A második Lotus a 45. körben adta fel, Grosjean is félreállt, a KERS romlott el.
Vergne a 46. kör végén a célegyenes-ráfordítóban megcsúszott, Bottas pedig kihasználta az alkalmat és megelőzte a Toro Rossót, átvette a 7. helyet. A finn folytatta az előretörést, az 52. körben Hülkenberget is maga mögé utasította a célegyenesben.
Miközben Rosberg több mint 20 másodperccel vezetett, a 2. hely sorsa még nyitott volt az utolsó körökben is, Magnussen egy-két másodperc körüli távolságban üldözte Ricciardót. 
Räikkönen három körrel a vége előtt előzte meg Vergne-t, a 8. helyre lépett előre.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


Rosberg végül senkitől sem zavartatva futott be, megszerezve az idei első, pályafutása negyedik és a Mercedes Forma-1-es motorgyártói 100. győzelmét. 
Ricciardo óriási örömet okozva mind a helyi közönségnek, mind a Red Bullnak, 2. lett, míg Kevin Magnussen Lewis Hamilton 2007-es mclarenes bemutatkozását lemásolva a 4. helyről rajtolva a dobogó 3. fokára ért fel, F1-es bemutatkozásán rögtön dobogós lett. A fiatal tehetség az F1 történetének első dán dobogósává vált.
A további pontszerző helyeken Button, Alonso, Bottas, Hülkenberg, Räikkönen és a két Toro Rosso, Vergne és az első F1-es versenyén eredményes 19 éves Danyiil Kvjat.
Az egyéni bajnokságban természetesen Rosberg állt az élre, a konstruktőriben azonban a 3-4. hellyel a McLaren vezet az első versenyt követően.
A bajnokság két hét múlva a Maláj Nagydíjjal folytatódik.
Ausztrál Nagydíj, Melbourne, 2014.03.16.

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.