F1: A futamon is eshet, lutri lesz a stratégia

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.15. 14.35

Az esős időmérő után vasárnap, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is lehetséges a csapadék, stratégiát szinte lehetetlen tervezni.

Az Ausztrál Nagydíj szombati kvalifikációjára megérkezett a korábban valószínűsített eső, a Q2 és a Q3 már átmeneti (intermediate) és teljes esőgumikon zajlott, a lágy (sárga) és közepes (fehér) slick abroncsok csak az első 15 percben kaptak szerepet.


Az utolsó szakasz érdekessége volt, hogy a pálya pont a két keverék átbillenési pontján volt, így igen komoly fejtörést jelentette a csapatoknak, melyikkel küldjék pályára a pilótáikat a mindent eldöntő utolsó menetre. Végül mindkettő ugyanannyira bevált, hiszen míg a Mercedes-pilóták a kék jelzésű, extrém abronccsal hozták az 1. és 3. helyet, Daniel Ricciardo Red Bullján a zöld, átmeneti (intermediate) gumi volt.
A körülmények mellett azért is lehetett így, mert a Pirelli 2014-re az esőgumijait is újratervezte az új, V6-os turbómotorok nagyobb nyomatékához, az extrém esőgumi működési tartományát pedig kiterjesztették, nagyobb az átfedés a két keverék között, de a kék “felfelé” is jobban teljesít, 60 helyett immár 65 liter vizet tud “eldobni” másodpercenként.
Mivel vasárnap délutánra nagyjából 50 % az esély a csapadékra Melbourne-ben, így könnyen lehet, hogy az esőgumik is szerepet kapnak újra, ami gyakorlatilag lutrivá teszi a stratégiát, ami az új autók még épp csak kiismerni kezdett viselkedése, a különböző körülmények mellett fogyasztása és a biztonsági autós szakaszok valószínűsége miatt tulajdonképpen teljesen nyitott lesz és az improvizáción alapul majd.


A szabályok szerint idéntől a top10 nem az utolsó szakaszban, hanem a Q2-es leggyorsabb körön használt abronccsal rajtol, azonban mivel esőgumikat használtak a kvalifikáción, így mindenki szabadon választ majd.
A rajttól a leintésig teljesen száraz és rendkívüli eseményt nélkülöző versenyt feltételezve a Pirelli számításai szerint az 58 körös futamon a lágy-lágy-közepes kombinációjú, a 23. és az 51. körben elvégzett kétkiállásos stratégia lehet a nyerő.

Kommentek

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.