Lewis Hamilton nem titkolja, hogy hátrányba került az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén, a másodikon azonban könnyen felvette a tempót. Hamilton alatt rögtön az első körben megállt a Mercedes az olajszenzor hibája miatt, emiatt a teljes első edzést ki kellett hagynia az angolnak. Hamilton nem csinált nagy ügyet ebből, a délutáni edzésen csapattársa, Nico Rosberg előtt végzett az első helyen.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Erős alapok álltak össze a második edzésen, erre építhetünk a harmadik tréningen is. Aztán meglátjuk, hogy az időmérőn meddig jutunk” – értékelt Hamilton. “Jó lett volna, ha az első edzésen is rendesen körözhetek, de szerencsére délután elég kört tettem meg, jól érzem magam az autóban.”

“Sok adatot gyűjtöttünk, pontosan tudjuk, hogy mi történik a pályán az autóval, az üzemanyaggal és a többi hasonló dologgal. Pozitív érzéseim vannak a napról, örülök, hogy túl vagyok rajta.”

Hamilton bosszankodott egy sort amiatt, hogy az autóját nem szállították vissza a bokszba az első edzésen. “Kár ezért, mert akkor még csak 10-15 perc telt el, nem nagyon körözött senki, szóval lett volna idő visszaszállítanii az autót. Akkor úgy éreztem, hogy máris hátrányba kerültem, de hamar felvettem a tempót, és az egyensúlyra is gyorsan rátaláltam.”

Rosberg szerint Hamilton műszaki hibája is rámutatott, hogy az előszezon legjobb csapata egy pillanatig sem lazíthat. “Pozitív nap volt, optimista vagyok a hétvégével kapcsolatban, de pengeélen táncolunk” – vélekedett Rosberg. “A megbízhatóság, ahogy Lewis esetében is látható volt, és a fogyasztás menedzselése is nagyon kemény ügy lesz.”