F1: A Red Bull a pontoknak is örülne

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.13. 13.35

A Red Bullnál idén bemutatkozó Daniel Ricciardo nem sokkal kecsegteti az ausztrál szurkolóit, a pontszerzés lehet az elérendő cél az Ausztrál Nagydíjon. Vettel azért még nem mond le a címvédésről.

Az elmúlt négy évben a Red Bull tarolt, és a riválisok mind arról beszéltek, hogy valószínűleg 2014-et is az élen folytatják majd. A téli tesztek alapján nem ez a helyzet, a címvédő csapat versenyképtelennek látszik, ami talán még a Toro Rossótól előléptetett Daniel Ricciardót is meglepte.
Az ausztrál pilóta a hétvégén a hazai közönsége előtt mutatkozhat be a bajnokcsapatnál, és bár a győzelemre való esélytelenség kicsit csökkenti rajta a nyomást, azért biztosan szeretett volna többet ígérni annál, mint amennyit sikerült:


“Nem akarom túl sötétnek beállítani a dolgokat, de a téli szereplésünk alapján, ha sikerül pontszerző helyen végeznünk, akkor nem fogunk sírni miatta. Úgy gondolom, örömmel aláírjuk majd. Persze ha pénteken az edzésen és szombaton az időmérőn is ott leszünk az első ötben, aztán vasárnap csak a 10. helyen érünk be, az csalódás lesz majd. De itt és most azt mondhatom, hogy ha mindkét autóval pontot tudunk szerezni, az már egy elég erős eredmény lesz.”
Ricciardo a fentiekkel együtt titkon reméli, hogy a két héttel ezelőtti tesztelés óta sikerült javulniuk:
“Egyértelműen remélem, hogy meglepetést tudunk majd okozni. Tudom, hogy a csapat őrülten dolgozott egész télen, és még annál is jobban, mióta kiderült, hol állunk. Bahrein óta nagyon sok dolog történt a gyárban. Én biztos vagyok benne, hogy fejlődtünk, de amíg pénteken nem lépünk pályára, nem tudhatjuk, hogy mennyivel kerültünk közelebb az ellenfelekhez. Minden egyes körrel javulni fogunk, minden egyes kör fontos számunkra. Reméljük, inkább előbb, mint utóbb sikerül a felzárkózás!”


A gyakran másodhegedűsnek beállított Mark Webber helyére került Ricciardo azt is elmondta a szezonnyitó előtt, hogy ő maga nem tart tőle, hogy Sebastian Vettel mellett csak kisegítő lehet, hiszen őt is pont úgy nevelte ki az utánpótlásért felelős Helmut Marko, mint annak idején a német ifjoncot.
“Naná, cseppet sem hátrány, hogy régóta ismerem Dr. Markót és ő is engem, tudom, hogy mindig is, kezdettől fogva támogatott engem – mondjuk úgy, hogy emiatt nincsenek kételyeim. 100 százalékosan biztos vagyok benne, hogy én is ugyanolyan esélyt kapok, mint Seb. Míg Mark ilyen-olyan okokból esetleg kétségbe vonta az egyenlőséget, nálam nem ez lesz a helyzet. Pozitívan tekintek erre.”
Bár a Red Bull kilátásai egyelőre nem túl fényesek, Sebastian Vettel nem hajlandó kizárni, hogy idén az ötödik bajnoki címéért küzdjön majd. Fernando Alonsóval és a Ferrarival példálózik:

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Hosszú az idény. A téli felkészülésünk nem volt épp ideális, és valószínűleg nem a legjobb formában érkezünk erre a versenyre, de a teljes bajnokság azért más tészta. Az idény nagyon hosszú. Két évvel ezelőtt Fernando itt még 1,5 másodperccel volt elmaradva a pole-tól, de az utolsó futamon hajszálon múlott, hogy nem ő nyerte a bajnokságot helyettem. Bármi megtörténhet. Minden verseny fontos, a mostani is, de nagyon sok futam van.”   
“Egyértelműen komoly ugrás jön most minden csapatnak, minden pilótának, nagyon sok újdonsághoz kell alkalmazkodni. Azt is tudjuk, hogy nem vagyunk még a legjobb formában, sok dolgot kell még megoldanunk. De ez sajnos nem megy egyik napról a másikra. Szeretnénk, de nem így megy.”
“Szóval Daniellel közösen annyit tehetünk, hogy lépésről lépésre haladva, a mérnököknek a legpontosabb visszajelzéseket adva az erőforrásról és az autóról megyünk szépen előre. Nem, titok, hogy a bajnoki esélyekhez nagyon-nagyon jó megbízhatóság kell, szóval majd meglátjuk. Várom a holnapot, és főleg a vasárnapot, hogy megtapasztaljuk az új szabályokat és lássuk, hol is vagyunk.”

Kommentek

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.