Schumacher gép nélkül lélegzik?

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.03.07. 10.15

“Michael Schumacher már egyedül is képes lélegezni, lekapcsolták a gépekről.” – adta hírül egy olasz internetes hírlap.

Az olasz La Gazetta dello Sport internetes hírlap  szerint Michael Schumachert lekapcsolhatták a lélegeztetőgépről. A versenyző menedzsere azt nyilatkozta ugyan, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok egészségi állapota már nem olyan törékeny mint korábban, de azt, hogy önállóan lélegezne nem erősítette meg.
A olasz sportlap pénteken tette közzé, hogy “Michael Schumacher már egyedül is képes lélegezni, lekapcsolták a gépekről”. A lap szerint a mesterséges kómában fekvő versenyző érzékeli a látogatók hangját, ennek hatására az arcán grimaszok jelennek meg, és olykor a kezét is felemeli. Eddig úgy tűnik, hogy ezek csak találgatások, mert sem a grenoble-i kórház, sem a hozzátartozók nem erősítették meg ezeket a híreket.

Schumi honlapján még mindig csak az a közlemény olvasható, melyet  Corinna Schumacherrel egyeztetve írtak meg: “Nagyon megható az a sok jókívánság, melyet a világ minden tájáról kapunk. Ez rengeteg erőt ad nekünk, köszönjük mindenkinek. Michael egy harcos, nem fogja feladni!”


Időközben Sabine Kehm (Schumacher menedzsere) újabb közleményt adott ki, miszerint továbbra is ébresztési fázisban van a német világbajnok, és sajnos semmi komolyabb változás nem következett be állapotában. Azt kéri, hogy mindenki hagyja figyelmen kívül azokat az információkat, amik nem az őt ápoló orvosoktól származnak.

Michael Schumacher kilenc hete szenvedett súlyos balesetet síelés közben, amely nyomán kómába került és az orvosok azóta is mesterségesen fenntartják azt. Kétszer megoperálták, a jelenlegi információk szerint az ébresztése zajlik.

A Ferrari a baleset óta minden nap közzéteszi egy-egy csapattag, F1-es szereplő vagy szurkoló Schumachernek szóló üzenetét, jókívánságát, a maranellói cég elnöke, Luca di Montezemolo pedig  szerdán a Genfi Autószalonon beszélt volt bajnokukról…. KATTINTS IDE A FOLYTATÁSÉRT! 

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.