F1: Ecclestone átírná a motorszabályokat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.03.06. 11.30

Az F1 ura nagyon bízik benne, hogy a Forma-1-ben 2014-ben bevezetett motorokat talán vonzóbbá, izgalmasabbá lehet tenni.

Bernie Ecclestone számtalanszor elmondta már, hogy mennyire nem tetszenek neki a Forma-1-be idén érkezett 1,6 literes turbós V6-os, hangsúlyos hibrid komponenssel integrált erőforrások, amelyekre még versenyenkénti 100 kg-os fogyasztási limit is vonatkozik.
 
Az F1 ura egy új interjúban megint kikelt az újítás ellen, hozzátéve, hogy szeretné, ha legalább szabálymódosításokkal lehetne  – vélekedése szerint – javítani a helyzeten.

Fotó: Europress

Fotó: Europress


“Itt vannak az új motorok, nekem nem tetszenek. Talán lazíthatnánk a fogyasztási korlátozáson és növelni lehetne a fordulatszámot. Majd meglátjuk” – mondta a Guardiannek.
“Az autók külsejét meg lehet szokni” – utalt az idei “férfias” orrokra. “Amikor jön valami változás, sosem tetszik. Viszont azt nem lehet megszokni, hogy nem lesz hang” – hozta elő másik vesszőparipáját, a turbós V6-osok jóval halkabb, ” rotyogósabb” zaját.
“Sok szurkoló szeretné már látni, hogy Vettel kudarcot valljon, Hiszen nem is csak tavaly, de sorozatban négy évben lett bajnok” – célzott a Red Bull versenyképtelenségére, amelynek egyik oka a Renault motorjainak “éretlensége”, és ami alaposan átírhatja az erőviszonyokat idén.
“De azt sosem értettem, hogy miért kell az energiatakarékosság kedvéért változtatni a motorokon. Ez az utcai autók asztala, nem a Forma-1-é. Itt gyorsnak és hangosnak kell lenni. És az is tény, hogy ez az egész változtatás egy rakás pénzbe került.”

Kommentek

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Melyik a legszebb 2017-es Forma-1-es autó? Szavazz!

Új idény, radikálisan új Forma-1-es autók – de melyik csapat volt a legügyesebb, már ami az esztétikát illeti?

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

F1: Ki vezeti először az új autókat?

Ma délelőtt Barcelonában megkezdődik a 2017-es Forma-1-es idény első hivatalos tesztje, 10 csapat küld pályára új autót. Itt a hét beosztása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.